Vezető hírek
Út- és járdafelújítás a Jókai utcában
Szegélyeket, víznyelőaknákat is cserélnek
Többek között elhangzott: az önkormányzat az arányos városfejlesztés jegyében, a közműszolgáltatókkal egyeztetve Zalaegerszeg több pontján végez közműfelújítást, melyekhez útburkolati fejlesztés is társul. A polgármester szerint a 2024-es költségvetés az eddigieknél is több lehetőséget ad majd az ehhez hasonló beruházásokra.
Bali Zoltán elmondta: egy összehangolt munka zajlik a Jókai utcában, melynek előzménye az volt, hogy az Arany János utca környezetében, egy KEHOP-projektnek köszönhetően megvalósult a Jókai- és Arany János utcák szennyvízcsatorna kiváltása. Az 1960-as években lefektetett elvezető-rendszer modernizálása történt meg.
A közműfejlesztést követő útfelújítási munkák során mintegy 162 méter hosszúságú szakasz újul meg teljes szélességben, a Mikes utcai „nagyparkoló” környezetében. A csapadékvíz hatékonyabb elvezetése érdekében az Arany János utca kereszteződésében két új víznyelőakna épül, valamint megtörténik a rossz állapotú kiemelt szegélyek, és víznyelőaknák cseréje is – tette hozzá az alpolgármester.
A kivitelezési munkák keretében a Jókai utca nyugati oldalán lévő járda burkolatát is felújítják. A munkálatok idejére a lakók türelmét kérik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKKForgalomelterelés a HEMO épületénél -
rovatunk hírei
Tehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknakKönyvtárosok világnapja a Deák-könyvtárbanÍró-olvasó találkozó dr. László Boglárkával Útmenti keresztek mentén túráztak CsácsbanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitGeodéziai kiállítás nyílt a Magyar Olaj- és Gázipari MúzeumbanVéget ért a zalaegerszegi Kosztolányi utca kétirányúsításaHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikA Mindszentyneum lett Zalaegerszeg első nívódíjas épületeA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató tábláját top 10
A gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató tábláját