Vezető hírek
Újabb korlátozások: bezárnak a közgyűjtemények és a termálfürdő is
A döntés értelmében a polgármesteri hivatalban 2020. március 16-tól, hétfőtől határozatlan ideig szünetel az ügyfélfogadás. Kérik az ügyfeleket, hogy lehetőleg telefonon vagy elektronikus úton intézzék az ügyeiket (https://zalaegerszeg.hu/e_ugyintezes). Kizárólag azokban az ügyekben megengedett a belépés, ahol jogszabály írja elő a személyes megjelenést.
A padokat is elszállítják a közterekről
A személyes egyeztetés lehetőségét a földszinten kialakított ügyfélfogadási térben biztosítják. Ezt előzetes telefonos egyeztetés után lehet megtenni.
A városháza épületében 2020. március 16-tól nem tartanak esküvői ceremóniát, így a helyszín minden esetben a díszterem lesz. A létszám (vendégek és közreműködők együtt) nem haladhatja meg a 100 főt, melyet ellenőrizni fognak.Nem fogad vendégeket az önkormányzat alsóerdei vendégháza sem.
2020. március 17-től, keddtől határozatlan időre felfüggesztik a Deák Ferenc Megyei Könyvtár, a József Attila Városi Tagkönyvtár, valamint az Apáczai Csere János Tagkönyvtár nyilvános szolgáltatásainak igénybevételét, vagyis egyénileg sem lesznek látogathatók az intézmények! Szintén nem lesz látogatható a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum, az ÁVH börtönmúzeum, a Göcseji Falumúzeum, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ, valamint a hozzá tartozó intézmények. Szünetel az ügyfélfogadás a Tourinform Irodában, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárában és a Városi Ügyfélszolgálati Irodán.
Illusztráció
Lezárásra kerülnek a nagyobb, bekerített játszóterek (például a vizslaparki és Bóbita), ideiglenesen bezár a Széchenyi téren lévő nyilvános illemhely. A sportegyesületeket arra kérik, hogy szüneteltessék az edzéseket, teremlátogatásokat. Az önkormányzati fenntartásban lévő uszoda már korábban bezárt, most pedig a magántulajdonban lévő termálfürdőt működtető vállalkozás is jelezte, hogy március 17-től határozatlan ideig zárva tart a létesítmény.
A polgármester közleményéből az is kiderül, hogy a közösségi tereken, közterületeken lévő utcabútorokat, padokat részben elszállítják, a rögzítetteket pedig fokozottan takarítják és fertőtlenítik. Továbbra is látogatási tilalom van a kórházakban, idősek otthonában. Balaicz Zoltán szerint az idősek ellátásának szervezése kiemelt feladat, ebben fontos szerepet fog ellátni az önkormányzati háttértámogatással létrejött „Zalaegerszeg összefog” kezdeményezés (Facebookon már elérhető a csoport már elérhető).
Illusztráció
Az autóbuszközlekedés működik, mint azt a busztársaság jelezte: fokozottan takarítják az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossák le a kapaszkodókat, kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat, tisztálkodóhelyiségeket. A telephelyekre javításra és szemlére érkező járműveket minden esetben csak dokumentált fertőtlenítő takarítás végrehajtását követően adják át a forgalom részére.
A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint pedig szünetel az ítélkezés a bíróságon is.
A meghozott döntések azt szolgálják, hogy a világjárvány negatív hatásai a lehető legkisebb mértékben érintsenek bennünket, zalaegerszegieket - álla a közleményben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában