Vezető hírek
Országos 2. helyezett a Zala megyei mobil
Az eredményhirdetésen dr. Mógor Judit tű. ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese mellett részt vett Varga Ferenc tű. dandártábornok, fővárosi, Egri Gyula tű. ezredes, Zala, valamint Kiss András tű. ezredes, Békés megyei katasztrófavédelmi igazgató is. A díjátadón megjelentek a katasztrófavédelmi mobil labor járművel rendelkező igazgatóságok iparbiztonsági főfelügyelői, a vetélkedőn résztvevő egység parancsnokai, illetve a vetélkedő szervezői.
Az országos megmérettetésről a versenybizottság elnöke, Szilágyi Eszter tű. alezredes számolt be. Emlékeztetett arra, hogy a feladatok összeállításakor számos olyan ötletet, javaslatot felhasználtak, amelyeket még az új járművekkel rendezett első, 2015-ös vetélkedő után kaptak a versenyzőktől. A négynapos, egyfordulós vetélkedő célja az volt – fogalmazott az alezredes, hogy a csapatok lehető legtöbb kompetenciáját mérni tudják. Szilágyi Eszter a tapasztalatokról szólva elmondta, néha nehézséget okozott az elméleti kérdések megválaszolása, a gyakorlati feladatok esetében pedig különbségek mutatkoztak a csapatok között a műszerválasztás, illetve -kezelés során. A komplex feladatoknál pedig azt tapasztalták, hogy vannak fejlesztésre szoruló területek.
A díjakat átadó Mógor Judit tű. ezredes, főigazgató-helyettes úgy fogalmazott, a katasztrófavédelmi mobil laborok tevékenysége az egyik legösszetettebb a szervezetnél. A laborok állományának – ahogy a versenyen – éles helyzetben is harmonizálniuk kell a különböző területekre vonatkozó speciális ismereteiket, a lakosság védelméért felelős vezetők pedig az általuk adott információk összessége alapján hozzák meg egy-egy helyzetben a megfelelő döntéseket. A főigazgató-helyettes emlékeztetett arra, a versenyfeladatok összeállításánál az is szempont volt, hogy ne csak olyan kihívások elé állítsák a csapatokat, amelyeket már rutinosan meg tudnak oldani, hanem újszerű feladatokat is kapjanak. Mógor Judit hangsúlyozta, a vetélkedőn szerzett tapasztalatokat beépítik a mindennapokba, vagyis a szükséges területeken továbbképzések, felkészítések várhatóak.
A katasztrófavédelmi mobil laborok 2017-es vetélkedőjén a Zala megyei egység, vagyis a Szabó István tű. alezredesből, Kemény Csaba tű. őrnagyból és Szita Zsolt tű. századosból álló csapat érte el az előkelő második helyezést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése