2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Nagykanizsán első a gazdaságfejlesztés, a nyugodt építkezés

2024. december 11. szerda, 20:18
Szerző: Sámel József
Elsődleges feladat a város gazdaságának fejlesztése, a nyugodt építkezés. Ezt, mint minden más feladatot a helyi közösségekkel, szereplőkkel együttműködve szeretnék elérni megvalósítani – fogalmazott Horváth Jácint, Nagykanizsa megyei jogú város új polgármestere.

Bővítették a színházi kínálatot, új programokban gondolkodnak és számítanak a fiatalokra

- Az elmúlt ciklus meglehetősen konfliktusos időszak volt, szeretnénk, ha a mostani nyugodt építkezéssel, munkával telne – tette hozzá a városvezető. – Fontos, hogy legyenek olyan források, melyekből tudunk fejlesztéseket végezni. Nagykanizsa gazdaságát olyan pozícióba kell hozni, hogy felkészülve várjon egy gazdasági növekedési pályát, ami reméljük mielőbb bekövetkezik. Ebben a munkában voltak hiányosságok az elmúlt 10-15 évben. Lényeges, hogy a várost új szemléletű vezetés irányítsa, ehhez most adott a közgyűlési többség és a polgármester személye is. A választók úgy gondolták, és bíznak benne, hogy fejlődik a helyi gazdaság, így együtt jobban a településre tudjuk csábítani a cégeket, vállalkozásokat. Szeretnénk elérni, hogy szoros párbeszéd legyen köztük és az önkormányzat között. Ezt a folyamatot igyekszünk minél gyorsabban beindítani, ahogy új beruházásokat és munkahelyteremtő vállalkozásokat is Nagykanizsára vonzani. Mindettől erősebb, több lesz a város.

Horváth Jácint kiemelte: ahogy a helyi közösségekre, úgy a fiatalokra is számítanak.

- A beruházások tekintetében egyrészt a hagyományainkra, másrészt az új technológiákra építve képzeljük el a fejlődést. Gondolok egyebek között az informatikára alapozott technológiákra, ezek ugyanis hosszú távra biztosíthatják a város jövőjét. Szeretnénk, ha olyan munkahelyek is létrejönnének, melyek nagy hozzáadott értéket nyújtanak, s kvalifikált munkaerőt vonzanak Nagykanizsára. Célul tűztük ki, hogy a fiatalok tanulmányaik után maradjanak a városban, illetve térjenek vissza. Az elvándorlás elég komoly probléma, ennek orvoslása nem könnyű feladat. Hosszú idő alatt lehet eredményt elérni e téren, de a tudatos munkát mielőbb meg kell kezdeni. A fiatalok mellett a gazdasági területen is szeretnék együttműködni a helyi közösségekkel.

Nagykanizsa vezetése a rendezvényekre is kiemelt figyelmet kíván fordítani. A polgármester kiemelte: ha lehetőségük lesz, a régi programok megtartása mellett újakat is indítanak.

- Kulturális téren elsősorban a hagyományainkra alapozunk. A folytatás természetesen nagyban függ attól, hogy a város mekkora összeget tud e célokra fordítani. Ettől tesszük függővé a bővítést is. Jelenleg azt látjuk, hogy rengeteg elvonás sújtja a magyar településeket, városokat. Sajnos nem maradnak itt azok az adóforintok, melyek a településnek járnak, azt elviszik a központi költségvetésbe. Ha ezek az összegek maradnának, akkor sok-sok fejlesztést tudnánk megvalósítani a városban, a járdák és utak felújításától kezdve a parkolók kialakításáig, a zöldterületek létrehozásáig. És persze újabb rendezvényeket is indíthatnánk. Az anyagi helyzet ellenére természetesen szeretnénk tovább folytatni a két legnagyobb rendezvényünket, a Város Napját és a Dödölle Fesztivált. Ezek régi hagyományokon alapulnak, rendkívül népszerűek, s a programjaik rengeteg érdeklődőt vonzanak. Ezek mellett szükség lenne olyan – főként nyári – egyedi rendezvényekre, melyek még vonzóbbá, teszik a várost. Az újításokkal kapcsolatosan voltak próbálkozások, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy van igény más programokra is. Ezen is dolgozunk, bízunk az eredményekben. Azt már most elmondhatom, hogy bővítettük az idei színházi kínálatot, örömmel mondhatjuk, hogy a jegyek, bérletek elfogytak, minden előadás teltházas. A téli időszakban sok más is várja az érdeklődőket, az Arénában számos programra kerül sor, új színfoltokat nyújtva ezzel az oda betérők számára.

Horváth Jácint elmondta: a munka folyamatos, s cél, hogy minél több kapcsolatot építsenek, szolgálva ezzel a várost.

- Rengeteg, úgynevezett indító tennivaló, találkozó van, ezek jelenleg még inkább ismerkedés jelleggel zajlanak. Fontos, hogy ezek hangsúlya eltolódjon a stratégiai teendők, az együttműködések felé. Kétségtelen, hogy a kapcsolatok kivétel nélkül jól szolgálják a várost minden egyes területen – tette hozzá a polgármester.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK