2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Mobil konferencia: Tombolából adomány

2019. június 11. kedd, 18:29
Szerző és fotó: Antal Lívia
A harmadik alkalommal megrendezett MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon és Konferencián jótékonysági akciót is hirdettek a szervezők. Ezen 300 ezer forint gyűlt össze, amit a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház I. belgyógyászat és infektológia osztályának ajánlották fel. Az adományt sajtótájékoztatón adták át.

A kórház I. belgyógyászat és infektológia osztályának

Kis-Kádi Tamás, Kovács Károly, Balaicz Zoltán, dr. Halász Gabriella és dr. Kovács Mónika

Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a járműipari és logisztikai szakkiállítást a sportcsarnok helyett immár a végleges helyszínén, a járműipari tesztpályán rendezték meg. A családi programokkal is tarkított esemény minden várakozásukat felülmúlta, hiszen az első nap 5 ezren, míg a második nap 11 ezren látogattak ki. A Mobil konferencia azzal az újszerűséggel is bírt, hogy jótékonysági tombolát lehetett vásárolni, mellyel 300 ezer forint jött össze a kórház I. belgyógyászat és infektológia osztályának. A polgármester hangsúlyozta, hogy Zalaegerszeg az összefogás és segítség városa, ekképpen nincs olyan rendezvény, melyen ne gyűjtenének valamilyen nemes célra. Mint mondta, a kórház a legfőbb kedvezményezettje ezeknek a jótékonysági akcióknak, ami tevékenységéből adódik.

Dr. Halász Gabriella főigazgató azt tette hozzá, hogy a kórházat sokan támogatják, segítve a szükséges feltételek megteremtését a gyógyításhoz, amelyre bárki bármikor rászorulhat. A mobil konferencia szervezői által felajánlott támogatást is úgy értékelik, mint a munkájuk megbecsülését. Igyekeznek minden elvárásnak eleget tenni úgy is, hogy aktív és nyitott kapcsolatot tartanak fenn az önkormányzatokkal, a helyi közösségekkel és a betegszervezetekkel. Mint mondta, az I. belgyógyászat és infektológia osztályon végzett tevékenység az ide tartozó megbetegedések nagyon széles körét öleli fel. Sok az idős és elesett beteg, ami egyben nagyon fontos társadalmi feladat is. Adomány ezért tekintik példamutatásnak, amit hálásan köszönnek.

Dr. Kovács Mónika osztályvezető főorvos elmondta, hogy a régi elemekkel, de új osztályként ténykednek, nagyon sokrétű beteganyaggal és nagyon sok dolgozóval. A támogatást megtisztelőnek érzik, amit a részlegek valamennyi munkatársa nevében megköszönnek. Az adományt dologi kiadásokra, valamint a szakdolgozók továbbképzésre fordítják.

A Mobil konferencián családi programok is várták az érdeklődőket

A rendezvényen részt vettek a Mobil járműipari és logisztikai konferencia szervezői, Kis-Kádi Tamás és Kovács Károly.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK