Vezető hírek
Márfi Gyula a megye díszpolgára
Mint fogalmazott, ez az összefogás az egyik titka, hogy Zala megye egyre erősebb és sikeresebb. „Közösen lehetünk részesei, alakítói a történelmi léptékű fejlesztéseknek, amelyek több évtizedre is meghatározzák az itt élő emberek boldogulását”. Szólt Zalaegerszeg összekötését az M7-es autópályával, a Sármelléki repülőtér érintésével, az M70-es hiányzó szakaszának megépítésével, a kikötő várost, Kopert összekötő 2x2 sávos autópályáról. Elkészült a Zalaegerszeg-Rédics-Lendva vasútvonal helyreállítását tartalmazó megvalósíthatóság tanulmány, a tervezési folyamatok indításáról a kormány dönt majd. Kitért arra is, hogy a megyei jogú városokon kívül 23 milliárd forint forrás jut a zalai települések fejlesztésére, illetve a kormány által tervezett faluprogram révén mintegy ötmilliárd forinttal több juthat a megye útjainak rendbetételére. A megyei közgyűlés elnöke megköszönte, hogy a zalai vállalkozások munkahelyek teremtésével hozzájárulnak a megye gazdasági növekedéséhez, a versenyképesség fenntartásához.
Elismeréseket adott át a megyei önkormányzat
Kövér László ünnepi beszédében többek között hangsúlyozta: „Nem szabad hagynunk, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják, és politikai kisebbségbe szorítsák”. Tudatosan kitervelt és módszeresen végrehajtani kívánt törekvésnek nevezte azt a célt, hogy „Európa szellemi és anyagi természeti és gazdasági erőforrásainak ne az európai emberek, nemzetek és országok, hanem Európán, illetve a demokratikus döntéshozatali és ellenőrzési rendszerek hatókörén kívüli érdekkörök legyenek a haszonélvezői”. Kijelentette: Európa jövője azon múlik, hogy az európai társadalmakon belül fennmaradnak-e a keresztény értékrendben és életmódban gyökerező erkölcsi többség közösségei.
Az ünnepi köszöntőket követően Kövér László és dr. Pál Attila elismeréseket adott át. A közgyűlés Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozta dr. Márfi Gyula érsek atyának több évtizedes példaértékű, a keresztény és a nemzeti értékek iránt elkötelezett, értékteremtő főpásztori és közéleti tevékenysége elismeréseként.
Zala Megye Közigazgatási Díját dr. Tószegi Sándor főállatorvos kapta az állategészségügyi igazgatás területén végzett kiemelkedően magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréséül. Zala Megye Egészségügyéért Díjat vett át dr. Takács István főorvos több évtizedes áldozatos gyógyító munkájáért, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai osztályán végzett magas színvonalú szakmai tevékenységéért. Zala Megye Szociális Gondoskodásáért Díját Dallos Rita a keszthelyi Szent Lukács Idősek Otthonának igazgatója kapta kimagasló és példaértékű munkájának elismeréséül.
1. sor: Tóth Sándorné, Dallos Rita, Dr. Márfi Gyula, Major Veronika, Joóné Baranyai Tímea
2. sor: Takács László (ZTK FMVas), Dr. Takács István, Dr. Tószegi Sándor, Dr. Kövér László, Dr. Pál Attila, Major Lajos, Tar László, Musits Róbert
A közgyűlés Zalai Pedagógus Díjat adományozott Tóth Sándorné intézményvezető-helyettesnek, a nevelés-oktatás és tehetséggondozás területén kifejtett áldozatos munkájáért, példaértékű társadalmi-kulturális szerepvállalásáért. A Zala Megye Sportjáért Díjat Major Veronikának adományozta a futócéllövészetben elért kiemelkedő eredményeiért, junior világbajnoki aranyérmeiért. Zala Megye Sportjáért Díjat a ZTK-FMV Tekeklub kapta a hazai és nemzetközi versenyeken elért kiváló eredményekért, az utánpótlás neveléséért. (Az elismerést Takács László, a klub elnöke vette át.) Zala Megye Fejlesztéséért Díjat kapott Tar László a Nyugat-Balatoni Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, Zala megye turizmusának fejlesztésében végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül.
A Zala Megye Fejlesztéséért Díjat Musits Róbert, az IMRO Nonprofit Kft ügyvezetője vehette át Zala megye gazdaságának, idegenforgalmának fejlesztéséért, a fenntartható fejlődés és a klímavédelem elősegítéséért. A Zala György Díjat Major Lajos községgazdának, a magyar népi és katolikus hagyományokat megjelenítő alkotó munkásságáért adták át. Zala Megye Címere Emlékplakettet kapott Joóné Baranyai Tímea pedagógus, hivatástudattal, szakmai alapossággal, empátiával végzett munkájáért. A közgyűlés Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjat adományozott Szűcs Imre plébánosnak közösségépítő munkája elismeréseként. (A kitüntetett a díjat egy későbbi időpontban veszi át.)
Az ünnepség dr. Márfi Gyula ünnepi gondolataival ért véget, aki beszélt Zala megyéhez való kötődéséről, a keresztény erkölcs fontosságáról, végül pedig kitüntetett társai nevében megköszönte az elismeréseket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén