Vezető hírek
Lakástűzben hárman, szén-monoxid-mérgezésben egy ember vesztette életét tavaly
A zalaegerszegi Holub utcai volt az ország legnagyobb, társasházat érintő tűzesete
A lakástüzekben három ember vesztette életét, míg 2022-ben mindössze egy. Idén Keszthelyen kettő, míg Szentgyörgyváron egy ember halálát okozta ilyen jellegű esemény. A tűzoltók 33 embert mentettek ki az égő épületekből, és közel háromszáz tűzoltóautót riasztottak a vármegyében azért, hogy fékezzék meg az ingatlanokban felcsapó lángokat, amelyek eloltása összességében 113 órányi munkát adott a tűzoltóknak.
Illusztráció
A leghosszabb beavatkozás Zalaegerszegen történt, május 6-án, amikor is kigyulladt egy társasház tetőszerkezete a Holub József utcában. A helyszínre a zalaegerszegiek mellett Pacsáról, Lentiből és Körmendről is érkeztek hivatásos tűzoltók, 11 tűzoltójárművel közel 30 tűzoltó kezdte meg a lángok megfékezését a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Ez volt egyébként az ország tavalyi legnagyobb, társasházat érintő tűzesete.
Szén-monoxid miatt 2023-ban egy ember vesztette életét a vármegyében, Gellénházán. A zalai tűzoltók 48 helyszínen igazolták a mérgező gáz jelenlétét, ami a 2022-es 46 esethez képest minimális emelkedést mutat. Öt ember szenvedett mérgezést, 42 helyszínen érzékelő hívta fel a figyelmet a bajra. Hat helyszín viszont nem volt CO-érzékelő, köztük például a sajnálatos gellénházi esetnél. A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje