2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Jubilál a kórház intenzív osztálya

2019. október 04. péntek, 19:20
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Ötven éves a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Aneszteziológiai- és Intenzív Betegellátó Osztálya. A jeles alkalomból tudomány ülést szerveztek az Arany Bárány szálló télikertjében.

A rendezvényen dr. Kovács Tamás osztályvezető főorvos köszöntője után dr. Halász Gabriella főigazgató üdvözölte a jubiláló osztályt. Mint fogalmazott: nagy találkozások helyszíne a mostani ünnepség, hiszen sok egykori kolléga látogatott el az eseményre.

Ünnepség és tudományos ülés a télikertben

Dr. Kovács Tamás köszöntötte az egybegyűlteket

1969-ben óriási előrelépés volt, hogy az akkor megújuló és új főépülettel gazdagodó megyei kórház intenzív- és aneszteziológiai részleggel is gazdagodott. Annál is inkább, mert az ország első szervezett osztályai között volt a zalaegerszegi. Az akkori vezetők (dr. Szilvás Rudolf főigazgató és dr. Grósz József főorvos) példát mutattak, hiszen előrelátó módon olyan újításokra vállalkoztak, aminek most is haszonélvezői vagyunk. Az intenzív osztály ugyanis minden kórház életében stratégiai jelentőséggel bír, hiszen súlyos- vagy poszttraumás betegek ellátásáról kell gondoskodnia. 

Az ünnepségen részt vett Balaicz Zoltán és dr. Halász Gabriella is

Az ünnepégen jelen volt Balaicz Zoltán polgármester is, aki köszöntőjében elmondta: bár a város sosem volt fenntartója a kórháznak, mégsem mindegy számára, hogy milyen intézmény fogadja a betegeket. Az önkormányzat számára is fontos, hogy színvonalas, megfelelő infrastruktúrával és magasan képzett szakemberekkel ellátott kórház és kórházi osztályok működjenek Zalaegerszegen.

A jubileum alkalmából a polgármester elismerő oklevelet adott át dr. Kovács Tamás főorvoson keresztül az aneszteziológiai osztály kollektívájának.

A rendezvény történeti áttekintéssel és tudományos üléssel folytatódott. Dr. Bogár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának vezetője előadásában mindenekelőtt áttekintette a hazai aneszteziológiai szakma múltját és önállósodásának folyamatát. Mint mondta: a hazai műtéti érzéstelenítés gyökerei 1847-ig nyúlnak vissza. Ekkor végeztek először éternarkózisban műtéteket. A bódításos módszert előbb állatokon, majd embereken tesztelték. Az első éternarkózist 1847. februárjában végezte el Budapesten Balassa János.

Aneszteziológia 1969-ben (A fotó dr. Szilvás Rudolf: A zalaegerszegi megyei kórház története c. könyvéből van.)

A 20. század első felében aztán az összes fontos orvosszakma társasággá alakult, majd a kórházakon belül is fokozatosan önállósodtak az egyes szakágak. Az aneszteziológia a 60-as évek vége felé vált ki a sebészetből, így a zalaegerszegi részleg valóban az elsők között alakult önálló osztállyá az országban. Az akkori aneszteziológiai- és intenzív osztály a zalaegerszegi kórház újonnan átadott főszárnyának 5. emeletén került kialakításra.

Az új, modern kórházi épületet 1969. november 15-én avatta fel dr. Szabó Zoltán akkori egészségügyi miniszter.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK