Vezető hírek
Jótékonysági hangverseny
Élelmiszert juttatnak a rászorulóknak
A hangverseny két fellépője a Dél-Balatoni Advent Kórus, a nevezett gyülekezett kórusa, illetve a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar volt. A fellépőket először házigazdaként Hodánics Péter református lelkész köszöntötte, megosztva örömét, hogy ennek a kezdeményezésnek részesei lehetnek. Majd a program fővédnöke, aki a kedvezményezett alapítvány kuratóriumi elnöke, Németh Gábor önkormányzati képviselő beszélt az adományközpont tevékenységéről.
Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, céljuk volt civil szervezetté formálni ezt a lelkes, jó emberek alkotta csapatot, akik Dudás Gyula vezetésével munkájukkal nagy területet, régiót is átfognak, segítséget érdemelnek. Jelen esetben az adventista közösség nyújtott támogató kezet, a református közösség pedig befogadta a programot. A begyűlt adományokból élelmiszert juttatnak a rászorulóknak, mondta Németh Gábor, aki 2022. augusztusa óta vezeti a kuratóriumot.
A hangszeres zenével, szavalattal és szólóénekkel fűszerezett koncert méltó környezetre talált a templom falai között és visszafelé is igaz, a templom miliőjéhez illő színvonalas és vallási jellegű volt a hangverseny. A fellépők közé ékelten Frend László adventista lelkész, a rendezvény kezdeményezője osztotta meg a húsvéti eseményekkel kapcsolatos gondolatait. Szintén lapunknak elmondta, több éves kapcsolat fűzi a gyülekezetet az adományközponthoz. Szimpatizálnak a tevékenységükkel, nem ez az első alkalom, amikor gyűjtést szerveztek számukra. A gyülekezet kórusa pedig szívesen vállalta a fellépést, a közelmúltban két családot támogattak hasonló koncert bevételével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben