Vezető hírek
Gyimesi Endre: Tevékeny évek voltak
A volt polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: nagyon meglepődött mikor tudomására jutott a kitüntetés híre, hiszen immár kilenc esztendeje befejezte a polgármesteri munkát. Sőt, ötödik éve már miniszteri biztosként, és országgyűlési képviselőként sem tevékenykedik. A díj indoklásában azonban ezekre az évekre is hivatkoznak, emellett korábbi levéltárigazgatói munkásságát is megemlítik, ami különösen jóleső érzés volt számára.
Városvezetői munkájáért kapott elismerést
- Bár aktívan már nem politizálok, a közélettől és a munkától nem vonultam vissza. Öt társadalmi szervezetnek vagyok az elnöke, a Zala Megyei Levéltárban végzett kutatásaimat pedig szinte ott folytattam, ahol polgármesteri kinevezésemkor abbahagytam.
Gyimesi Endre négy cikluson keresztül (1994-től 2010-ig) vezette a várost. A tizenhat éves polgármesteri munka tanulságait nem könnyű néhány mondatban összefoglalni. Kérdésünkre annyit felelt: tevékeny évek voltak!
- Korábban a régi polgármesterek munkásságát kutattam, és az ő sorsukból, ténykedésükből sikerült bizonyos tapasztalatokat szereznem, tanulságokat levonnom. Például mindvégig fontosnak éreztem, hogy az emberek mindennapjait érintő, vagy azt jobbá tevő dolgokkal foglalkozzon a városvezetés. Ilyen volt például a lakásfejlesztés, az elkerülő utak építése, a belváros fejlesztése, illetve a régi álom; a termálvíz hasznosítása. A másik célom pedig az volt, hogy a széthúzó erőket megpróbáljam a város érdekében egy irányba összpontosítani. Remélem, hogy ez sokszor sikerült is.
Hogy voltak-e komolyabb mélypontok, vagy inkább a kiegyensúlyozottság jellemezte-e a tizenhat évet, azt válaszolta: egy érdekes, ívelő szakasza volt a munkájának. Az első négy évben megtapasztalhatta azt, hogy milyen kisebbségben polgármesternek lenni, azt a következő időszakokban pedig azt, hogy milyen, amikor enyhe-, majd egyre nagyobb többség áll mögötte a közgyűlési munkában. (2006-2010 között Zalaegerszeg összes választókerületében a Fidesz jelöltje nyerte az önkormányzati választást.)
- Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy 2008 körül volt egy olyan hullámvölgy – részben a nemzetközi gazdasági helyzet, részben pedig az országos politika miatt – ami Zalaegerszeget is érzékenyen érintette. Ezekben az években került sor a külföldi-, vagy hazai magántulajdonban lévő gyárak, üzemek bezárására. Sajnálatos, hogy a városnak nem volt több lehetősége ezeknek a munkahelyeknek a megőrzésére. Annál is inkább, mert sosem volt a fenntartójuk – fogalmazott.
Gyimesi Endre bár a politikától visszavonult, a történészi, levéltári munkát nyugállományba vonulása óta sem hagyta abba. Az elmúlt években több várostörténeti kötetet is szerkesztett. Mint mesélte, jelenleg néhány ismeretterjesztő cikken dolgozik, aztán a levéltár fiatal munkatársaival egy újabb várostörténeti munkára készül. De tervben van egy olyan kiadvány is, mely a neves személyiségek életrajzát dolgozná fel. Reméli, egészségi állapota lehetővé teszi, hogy sikerüljön elvégeznie az előtte álló feladatokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben