Vezető hírek
Esküt tettek a bírósági ülnökök
Civilként segítik az igazságszolgáltatást
Többek között elhangzott: 5 járásbírósági és 21 törvényszéki ülnök kezdi meg a munkát, akiknek négy évre szól a megbízatásuk. A fiatalkorúak büntető pereiben, és munkaügyi perekben segítik a bíráskodást. A megyei közgyűlés 13 főt, a zalaegerszegi önkormányzat 8-, a nagykanizsai önkormányzat 3-, a megyében működő két roma önkormányzat pedig egy-egy személyt delegált az ülnökök soraiba.
A zalaegerszegi önkormányzat nyolc főt delegált. Balaicz Zoltán is köszöntötte a megválasztott ülnököket
Dr. Sorok Norbert elmondta: az ülnökök a bíráskodás folyamatában a társadalmat képviselik. Civilként, saját tapasztalataikkal, de mindenkor pártatlanul és ideológiáktól menetesen, méltányosan, a törvények betartásával segítik az igazságszolgáltatást. „A társasbíráskodás csapatmunka, amire csak az alkalmas, aki képes másokat meggyőzni, ugyanakkor képes mások ellentétes nézőpontját is elfogadni. A döntés, amelyet a testület hoz, nem mindig lesz azonos az elképzeléseikkel, mégis képviselniük kell. Tolerancia, elfogadás és kölcsönös tisztelet az alapja” – fogalmazott az elnök.
Dr. Borsos András átveszi a megbízólevelét
Az ülnökök a fiatalkorúak büntető pereinél a bűnelkövetést, a társadalmi rend megsértését szankcionálják. De ennek a szankciónak mindenekelőtt a fiatalkorúak nevelését kell céloznia, valamint hozzásegíteni őket a társadalomba való visszailleszkedésre. A munkaügyi perek esetében pedig pontot tesznek egy-egy vitás jogvita végére a munkaadók és munkavállalók között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban