Vezető hírek
Csökkent a beérkezett ügyek száma
Évértékelés a törvényszéken
A megszorítások és a takarékosság jegyében telt az előző esztendő, ennek ellenére a Zalaegerszegi Törvényszék időszerűen és szakmailag megalapozottan látta el feladatait – fogalmazott dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke. Mint mondta: az elmúlt évben országos viszonylatban 3 százalékkal kevesebb ügy érkezett a törvényszékekere, mint az azt megelőző évben. Az érkezett ügyek száma Zalában is csökkent, mintegy 8 százalékkal. Szembetűnő, hogy a szabálysértési esetek száma csökkent leginkább, ami azzal magyarázható, hogy elmúlt a járványhelyzet, és ezzel a korlátozó intézkedéseket megszegők elleni eljárás.
Dr. Sorok Norbert és dr. Péter Zoltán János
Szintén csökkenést mutat mind a befejezett-, mind pedig a folyamatban maradt ügyek száma. A bíróságoknak országos szinten célja az, hogy folyamatosan csökkentse a kétéven túli ügyek számát. Tavaly mindössze 67 ilyen ügy volt folyamatban – fogalmazott az elnök.
A törvényszék a hatékony ítélkezés érdekében szakmai képzéseket, konferenciákat szervezett, és a tudásmegosztás több területe (intranet, tutorial videók) is nagy hangsúlyt kapott. Örömteli, hogy 2022-re teljesen megújult az ország egyik legkisebb bíróságának, vagyis a Lenti Járásbíróságnak az épülete.
Sorok Norbert arról is tájékoztatott, hogy a hagyományápolás jegyében a Zalaegerszegi Törvényszék épületében tavaly felavatták Deák Ferenc mellszobrát. Ezzel is jelezni szeretnék, hogy vannak olyan örök értékek, melyeket tovább kell adni az utókornak.
A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Péter Zoltán János, az Országos Bírósági Hivatal Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztályának vezetője. Többek között elmondta: a Zalaegerszegi Törvényszék országos viszonylatban mindig élen járt az innovatív informatikai megoldások alkalmazásában. Legyen szó beszédleíró-programról, vagy távmeghallgatásról. Érdekes, hogy míg országos viszonylatban 2022-ben csökkent a távmeghallgatások száma (valószínűleg azért, mert véget ért a pandémiás helyzet), Zalában továbbra is nőtt ez a szám.
A főosztályvezető azt is örömtelinek találja, hogy annak ellenére, hogy a zalaegerszegi az ország negyedik legkisebb bírósága, mégis mindig komoly szaktekintélyeket ad az országnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén