Vezető hírek
Bor & Brand Keszthelyen
A Badacsonyőrsi Folly Arborétum és Borászat jóvoltából az érdeklődők a Balatonfüred-Csopaki borvidék homokköves talaján termesztett szőlőfajtákból készült Folly–fehérborok: a kéknyelű és a Cédrus fantázianevű az olaszrizling és szürkebarát házasításából készített zamatos itóka valamint a Buboréka névvel illetett gyöngyözőbor társaságában hallgattak meg egy érdekes előadást. A fogorvosból lett családi arborétum tulajdonosnak vetítettképes bemutatójából kiderült: a 4. generáció volt az, aki a világ felé nyitva, brandet építve, sikertörténetté tette a famíliát.
Kiderült: Réka, az ősök útját járva, közgazdász férjével közösen azon dolgozik, hogy friss szellemben, folyamatos fejlesztésekkel, egyre szebbé és virágzóbbá tegye az „élő fenyőmúzeumot”, ahol mintegy 400 fajta tűlevelű különlegesség, valamint több ezer évelő növény is megtalálható. A kertben a világ mind a 25 ciprusfajtája megtalálható. A birtok több lábon áll, hiszen öt hektáron szőlőültetvény is van. A hazai borfogyasztás kultúráját erősítő borászatuk virágzik, kedvelt és díjazott boraik vannak. Az arborétum és a borászat egymást kiegészítve teljes szimbiózisban léteznek.
A boraik a képzett szakértőknek, az egyedi mikroklímának, a termőhely adta kedvező mészköves és vörös permi homokkő talajnak köszönhetően, igen kedveltek. Az ország neves borszaküzletei és rangos szállodái is tőlük rendelnek. Kitartó szorgalommal, egyedülálló kertélményt kínálva sikerült elérniük, hogy minden palack boruk, az arborétum szórólapjaként vigye jó hírüket Európában. Szeretik és keresik a természetes alapanyagú fenyőrügy szörpjeiket és a szőlőmag olajjal készült kozmetikumaikat is. Éves szinten mintegy 30 ezer látogatót fogadnak, Programokat szerveznek, odafigyelnek a környezeti nevelésre és még jótékonykodásra is marad erejük, kitartásuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Új szervezésben a zalaegerszegi 24 órás úszógálaZakály Viktória íróval találkoztakLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanPro Cultura Keszthely díjjal tüntették ki Dr. Müller Róbert régész-muzeológustBognár Szabolcs Zala megye legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjat nyertNyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi KözpontjábanÚj korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodájaFolk-divatbemutató és díjazások a kultúra napjánEkler László természetfotói a Liszt-iskolábanVeszeli Lajos balatoni tájképei Zalaegerszegen top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban