Vezető hírek
A szívsebészeti ügyről pro-és kontra
Mint ismert dr. Alotti Nasri (a szívcentrum egyik alapítója és Zalaegerszeg díszpolgára) egy beteg halála, valamint a tárgyi és személyi feltételek hiánya miatt adta be felmondását. Az intézmény főigazgatójának, dr. Halász Gabriellának többek között azt írja: műtétre várva meghalt egy beteg. Ez a történet nekem komoly lelki válságot okozott, nem kaptam meggyőző érvekkel alátámasztott kielégítő választ, mellesleg érthetetlen volt számomra, hogy szóbeli közlésem ellenére ön és orvos-igazgató úr az ügyet semlegesen kezelték.
Kinek hiszünk? - sajtótájékoztató, sajtóközlemények és kommentek
A felmondólevél a közösségi médiában jelent meg először, majd az erre adott kórházi sajtóközlemény is, amelyben dr. Halász Gabriella leszögezte: a kórház szívsebészeti osztályán a szakmai munka az osztályvezető főorvos távozása után is megfelelő színvonalon, a tárgyi és személyi feltételek biztosításával zajlik. Ezt követően „nyilatkozatháború” indult, (szintén a közösségi médiában) pro-és kontra. Véleményt nyilvánítottak a szívsebészeten maradt orvosok, nyilatkoztak az eltávozottak, és a különféle közleményeket értékelő kommentelők is reagáltak a történésekre.
Mint Hartman Miklós a Tiéd a Város Egyesület elnöke jelezte, úgy érezték, a témában meg kell szólalniuk. Nem a kedélyeket akarják felzaklatni, inkább a tisztánlátás kedvéért állnak a nyilvánosság elé. Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban sok kérdésre várnak választ, például, hogy miért mostohagyereke a kormánynak az egészségügy. Orvoshiány van és a gyógyítás alapfeltételei is gyakran hiányoznak. Tehát van miről beszélni.
Dr. Alotti Nasri 2018. áprilisában a Zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub vendégeként (ZalaMédia archív)
A kérdést, hogy vajon „kinek hiszünk jobban”? Keresztes Csaba (DK) az egyesület polgármesterjelöltje tette fel: az intézmény igazgatójának, vagy egy szaktekintélynek, akinek több ezren köszönhetik az életüket. Az ellenzéki pártok alkotta egyesület dr. Alotti Nasrinak hisz inkább. Mint fogalmazott, féltik a kórházat, hogy a regionális feladatokat is ellátó zalaegerszegi szívsebészet a jelenlegi két szívsebésszel és 2 rezidenssel működésképtelenné válik (minimum 3-4 szívsebészre lenne még szükség). Gyors megoldást sürgetnek.
Közben a megyei kórház újabb sajtóközleményt adott ki, melyben rögzítik: egy haláleset ügyében a belső vizsgálat elindítását az adott osztályt vezető főorvosnak kell kezdeményeznie az igazgatóságnál. Az osztályvezető főorvos az esetet nem jelentette rendkívüli eseményként, és nem kezdeményezett igazságügyi boncolást. A halotti zárójelentést dr. Alotti Nasri írta alá, abban nem tett utalást esetleges kétséges körülményekre.
A részletek teljes feltárása még zajlik. Két dolog azonban biztos: 1. A szívsebészet új osztályvezető főorvosa dr. Rashed Asef Ph.D. 2. Az osztályon történt halálesettel kapcsolatban foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz a rendőrség. Ez utóbbit megerősítette lapunknak Bán Kitti, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
(A nyitókép illusztráció.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Látványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban