Vezető hírek
25 éves lett a Zalaegerszegi Tourinform Iroda
Programok és információk turistáknak és helyieknek
25 éves évforduló. Volt kollégákat is vártak a születésnapra
A 25 éves évforduló alkalmából ünnepségre várták a Széchenyi téri irodába az egykori és jelenlegi kollégákat, a városvezetést és a sajtó képviselőit. Balaicz Zoltán polgármester az elmúlt évtizedeket felidézve elmondta: jó döntést hozott a város az iroda létrehozásával, hiszen a turisztikai szakemberek azóta is sokat tesznek azért, hogy az ide érkező vendégeket hasznos információkkal lássák el. De természetesen a zalaegerszegiek számára ugyanolyan fontos a Tourinform Iroda jelenléte. Huszonöt év alatt sok minden változott: a kilencvenes években, de még a 2000-es évek kezdetén is teljesen máshogy kellett kommunikálni az ügyfelekkel. Azóta lényegesen megnőtt az online tér és a közösségi médiumok jelentősége. A város pedig számos olyan új attrakcióval bővült, ami vonzza a turistákat, növeli az itt töltött napok számát.
Egy új kártyajátékkal készültek az évfordulóra
A polgármester felidézte: 1998-ban a Tourinform Iroda a polgármesteri hivatal épületében, egy 30 négyzetméteres helyiségben kezdte meg a tevékenységét, és a szolgáltatásai hamar népszerűvé váltak a turisták, a turizmusban tevékenykedő vállalkozók és a városlakók körében. Az idegenforgalom fejlődésével a hely szűkössé vált, ezért 2002 nyarán a mai irodába, vagyis a Széchenyi tér 4-6. szám alá költözött a stáb. A város fogadószobájaként szolgáló intézményben a turisták mindent megtudhatnak Zalaegerszegről, de emellett a térség és az ország turisztikai kínálatát is megismerhetik. A zalaegerszegieknek pedig sok érdekes és izgalmas programmal szolgálnak; a városi séták egyre népszerűbbé váltak az elmúlt években. De városismereti játékos foglalkoztató füzeteket és társasjátékot is megjelentettek már. Nem csoda, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség mindig 100 százalékosra értékeli az iroda működését, internetes oldaluk (zalaegerszegturizmus.hu) pedig országos elismerést is kapott.
Az iroda jelenlegi vezetője, Tuboly Andrea elmondta: az elmúlt időszak egy nehezített pálya volt a turizmusban dolgozók számára. Előbb az Internet forradalma, majd a világjárvány, most pedig a gazdasági válság okoz fejtörést a szakembereknek. De kreatív ötletekkel valahogy mindig sikerült áthidalni a problémákat.
Pereszteginé Szabó Julianna, Balaicz Zoltán, Tuboly Andrea, valamint Egyed Anett turisztikai referens és Tódor Tamás marketing referens
A mostani évfordulóra egy új városismereti activity-játékkal készültek. A ZEGtivity a turisták és városlakók számára is különleges élményt kínál: a kártyajátékot felfedezőknek és Zalaegerszeg rajongóknak egyaránt ajánlják. A csomag 32 darab kártyát tartalmaz, amiken 192 szót, kifejezést sorakoztattak fel, melyek a város turisztikai kínálatához, látnivalóihoz, épített és kulturális örökségéhez kapcsolódnak. A játékosoknak a kártyán szereplő utasítások szerint mesélni, mutogatni vagy rajzolni kell. Minden kártyán QR kód segíti a szavak értelmezését, ezzel a játék készítőinek a szórakoztatás és a város népszerűsítése mellett az is céljuk volt, hogy hasznos ismereteket tanítsanak Zalaegerszegről.
A jubiláló iroda munkatársait köszöntötte Pereszteginé Szabó Julianna nyugalmazott irodavezető, és Varga Csaba, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület elnöke is, további sikereket kívánva a csapatnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben