Vezető hírek
Szubkultúra másolt kazettákon
Bárdos Deák Ágnes énekes, szövegíró, a ’80-as évek egyik legendás underground zenekarának, a Kontroll Csoportnak a tagja volt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége a közelmúltban. Az azóta írással, újságírással, sőt slammeléssel is foglalkozó művésszel Tóth Imre költő, a könyvtár munkatársa beszélgetett. Bárdos Deák Áginak bár konkrétan nincs köze Zalaegerszeghez, átvitt értelem egy kicsi mégis. Egykori zenész- és élettársa, Müller Péter Sziámi sokáig élt Zalában. A ’90-es évek első felében zalaegerszegi zenészekből állt össze a Sziámi együttes is, melynek akkori tagjait természetesen Ági is ismeri. Ezek után nem véletlen, hogy a könyvtárban rendezett esten Polgár Péter kísérte gitáron az énekest; mert a beszélgetésen túl, azért néhány Kontroll-szám is felcsendült.
Bárdos Deák Ágnes énekes, szövegíró a ’80-as évekről
A téma és a dalok amúgy is épp aktuálisak, hiszen a rendszerváltozás 30. évfordulója van idén. Bárdos Deák ugyan nem ebből az apropóból érkezett Zalaegerszegre, hanem mint a Szépírók Társaságának tagja (szerinte csak a Kontroll-szövegek miatt vették be). Pár nappal ezelőtt viszont épp az említett évforduló kapcsán utazott a lengyelországi Gdanskba az egész Kontroll Csoport zenekar, mert a lengyelek az Európai Szolidaritás Központ Érdemrendjével jutalmazták meg őket.
Az énekes, dalszerző és prózaíróval Tóth Imre beszélgetett
Bárdos Deák Ági a beszélgetés elején elmondta: a nemzetközi elismerést minden évben olyan személyeknek, vagy társaságoknak ítélik oda, akik egykor a lengyel szabad szakszervezetek tüntetései és a hatalom megtorlási szándékai idején, bátorságot mutattak, és a demokratikus mozgalmak mellé álltak. Mivel a Kontrollnak két olyan dala (a Polak, Wenger és a Szeretlek-Lech-Lech) is volt, ami a ’80-as évekbeli lengyel helyzetre reagált, idén – legnagyobb meglepetésükre – ők kapták a rangos elismerést. Zenekarok közül eddig csak a U2 és a Madness vehette át ezt a díjat.
Az énekes a ’80-as éveket felidézve azt mesélte, hogy rengeteg zenei szubkultúra jelent meg akkoriban. Ők a rock and roll és a blues hagyományai után egy frissebb, üdébb, punkosabb zenét játszottak, mely nagy tetszést váltott ki. A Kádár-rendszer „elsimogatós trükkjeire” adott válasz ott volt a dalokban. A zenészek és a művészek nem voltak hősök, de legalább ezeket a „lelki kibeszéletlenségeket” kiordíthatták magukból a színpadon. Persze hiába ordítottak volna, ha nincs hozzá közönség. A (rendszer)változást ugyanis a közönség, a társadalom akarta; nem pedig a művészek csinálták. Ők, csak mint szórakoztató elem jelentek meg.
Bárdos Deák szerint az is fontos, hogy az a zenei és művészeti közeg, melyhez ők is tartoztak, egy új nyelvet hozott létre. A hivatalos szféra ezt nem értette; ezt csak azok értették, akik ki voltak rekesztve a hatalomból. Ezért is lehettek ők, illetve a szövegeik népszerűek. A hatalom pedig a nyelvet nem tudta „elkapni”; az magától terjedt. Például másolt kazettákon, mint ahogy a Kontroll dalai is. Hivatalos úton ugyanis a rendszerváltozásig nem lehetett lemezük („A halál az állam szolgálatában áll” szöveg miatt). Alkudni nem akartak, és a zsigereik sem kívánták, hogy bürokrata-arcokkal tárgyaljanak.
Bárdos Deák Ágnest ezúttal Polgár Péter kísérte gitáron
A Kontroll Csoport felbomlása után (kisebb nagyobb megszakításokkal) az Ági és a fiúk formációban folytatta a zenélést, de szóló albuma is jelent meg. Közben civil események, irodalmi- és kulturális rendezvények szervezője és moderátora lett. Megküzdött az alkohollal is, sőt, ahogy mondja a 2000-es évek elején épp az író barátainak köszönhette, hogy abbahagyta az ivást. Ők motiválták, biztatták, hogy prózában is mutassa meg magát, mert megvannak hozzá a képességei. Írásai többek között a Literán és más fórumokon jelentek/jelennek meg, de az Éjszakai állatkert című – nem feminista, de kizárólag nők által jegyzett – antológiában is olvasható két prózai szövege. (A kötet a Deák-könyvtárban is megtalálható.) Az utóbbi években pedig a zenélés és szövegelés mellett interjúkat is készít; írókkal.
Van terve is: írni fog! Mindent meg akar írni! A családi sztorikat (1956. novemberében született, hiszi, hogy a csecsemőkori impulzusok hatnak rá), meg azt is, hogy a korosztálya milyen generációs élményeken ment át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben