Vezető hírek
Minden eszközzel fotóznak
A kiállítást Varga Szilárd, a klub elnöke nyitotta meg. Mint fogalmazott: a szervezet célja az, hogy a fotózást szerető és űző emberek közösségre leljenek, illetve, hogy inspirációkat szerezzenek és tanuljanak egymás munkáiból.
Kanizsai fotósok a Gönczi Galériában
Szeretnék arra is felhívni a figyelmet, hogy napjaink „vizuális környezetszennyezése” ellenére nemcsak tucatképeket lehet készíteni, hanem igényes alkotásokat is. Ehhez nem is kell feltétlenül profi, vagyis végzettséggel rendelkező fotósnak lenni.
A zalaegerszegi kiállításra egy vegyes, sokszínű anyag gyűlt össze. Régebbi fotók és új munkák éppúgy szerepelnek közöttük, mint analóg technikával készült képek, digitális fotók, régi diáról nagyított felvételek, sőt mobiltelefonnal lőtt művek is.
Ennek a sokarcúságnak oka az, hogy a klub tagjai nem együtt dolgoznak, hanem egymás mellett, és mindenkinek megvan a saját technikája, stílusa és elképzelése. Így a most bemutatott fotók között tájképek, portrék, aktok, csendéletek, montázsok és izgalmas perspektívából készített képek is vannak.
A klub elnöke elmondta: minden eszközzel fotóznak, ami alkalmas képrögzítésre. Mert nem az számít, hogy mivel készült egy adott kép, hanem hogy milyen lesz a végeredmény.
A kiállítás március 20-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában