Digitális művészet és rendteremtés

Művészet, formatervezés? Hová sorolható ez a nem kevés kreativitást, koncentrációt és kompromisszumot igénylő szakma? Na, és mennyire zavaró az alkotó számára, hogy a nagyközönség előtt tulajdonképpen inkognitóban marad a kiléte.

Borsos Andrea reklámgrafikus, az Ady-iskola rajz-biológia szakos tanára azt mondja, neki például jó, hogy a háttérben marad, mert annyira nem szereti a nyilvánosságot. Ez a beszélgetés is egy kivételes eset. Persze nem előzmények nélküli. A közelmúltban az Ady-iskolában rajztanárok állították ki műveiket, ahol a hagyományos képi ábrázolásmód (festmények, grafikák, szobrok) mellett megjelent a reklámgrafika is – éppen Borsos Andrea munkáin (tervezésein) keresztül. Nevéhez több étterem, egyesület, fodrászüzlet grafikai- és arculati terve, sőt kivitelezése is köthető, hiszen dekoratőr is egyúttal.

Beszélgetés Borsos Andrea reklámgrafikussal

– Szóval akkor, képzőművészet, iparművészet a reklámgrafika? Vagy ezt az „alkalmazott” műfajt nem is lehet ilyen kategóriába sorolni?

– De igen, mindenképpen egyfajta művészeti tevékenység, ám ez soha nem lehet öncélú, mert valaki más számára, tehát egy megrendelésre készül. Feladat van vele, funkciója van, ugyanakkor gondolatot közvetít, allegorikus elemeket, szimbólumokat tartalmaz. Ami még nagyon fontos, hogy művészi, esztétikai értéket kell, hogy képviseljen. És hát az egészhez szükséges a magának a számítógépes programnak az ismerete, amivel mindezt megvalósítja az ember. Szerintem a reklámgrafika egy digitális művészet, ha úgy tetszik az elektronika művészete. Benne van az alkotás és teremtés folyamata, mint minden más művészetnél.

– Rajztanárból hogy lesz reklámgrafikus?

– Nagyjából véletlenül. Szombathelyen végeztem biológia-rajz szakon, aztán az ENZO sportruházati cég grafikust keresett… Ez a kilencvenes évek végén volt, amikor a személyi számítógépek, az internet és úgy általában a digitalizáció kezdett berobbanni. A különféle szoftverek, programok alkalmazását autodidakta módon tanultuk. Ma már erre külön kurzusok, iskolák vannak. Ez egy nagyon összetett és sok kompromisszumot igénylő szakma. Hiszen a megrendelő elképzeléseihez kell igazítani a dolgokat, de közben meg kell felelni bizonyos grafikai elveknek, tipográfiai szabályoknak, esztétikai értékeknek. Ebből a sokféleségből, sőt néha összevisszaságnak tűnő állapotból kell valamilyen egységes rendszert kialakítani. A művészet nekem arról is szól, hogy rend van, rendet teremt!

– Mi van, ha egyáltalán nem passzol a megrendelő és tervező ízlése?

– Ez előfordul néha. Első körben próbálom a megrendelőt lebeszélni egy-egy rossz döntésről, sablonos, közhelyes megjelenítésekről, grafikai elemekről. Van olyan is, hogy tényleg nem az én stílusom az, amit elképzelt az illető, de a munka akkor is munka. El kell végezni. Ilyenkor is törekszem a minőségre, hogy a terv és a kivitelezés igényes legyen, művészi értéket képviseljen. Közelíteni kell az álláspontokat. Számomra fontos, hogy mindig megismerjem a megrendelő pontos elképzeléseit, ízlésvilágát.

– Ugyanakkor mindig vannak aktuális trendek is. Ezek mennyire befolyásoló tényezők?

– Érdekes dolog ez, mert tényleg minden szezonnak megvan az aktuális színe, irányvonala. Ez a dizájnban éppúgy jelen van, mint a divat terén. Most például ha körülnézünk, erőteljes zöld színeket, nagy, organikus mintákat látunk. Ugyanakkor több stílus is megfér egymás mellett. Arculattervezésben, belsőépítészetben egyaránt divat még a modern retro, a vintage, és főleg a minimál. Vagyis a letisztultság, az egyszerű tipográfia, az üres, negatív terek, és a kontrasztok. Persze ezekbe az egyszerű terekbe jól bele lehet csempészni az éppen uralkodó színeket, de csak jelzésképpen. Hozzám szerencsére közel áll ez a kicsit minimalista világ.

– Általában már fix elképzelésekkel keresik meg a reklámgrafikust, vagy szabad kezet kap?

– Van olyan is, de sokszor azt tapasztalom, hogy a megrendelő nehezen igazodik el a stílusok, áramlatok között. Van, hogy túl sok dolgot szeretne egy térbe sűríteni. Ilyenkor az is a feladatom, hogy segítsek tisztábban látni, egységesebb elképzelést kialakítani. Megfejteni, hogy mi is legyen az arculat célja, üzenete, milyen közönségnek szól majd mindez. Néha még nekem sem könnyű megálmodni a végeredményt. Sok éjszaki munkával, elmélyüléssel jár. Hiába ismerem a tipográfiai szabályokat, néha addig tologatom a betűket, amíg az én szememnek tetszik. Szóval ösztönösség is kell ehhez.

– Az általános iskolai rajztanításba hogyan lehet mindezt átültetni?

– A reklámgrafikát, mint műfajt egyelőre sehogy. Jelenleg nincs ilyen lehetőség a rajzórákon. Kevés az eszköz, a szoftver és a tanmenet is inkább a hagyományos képi ábrázolásokra koncentrál. Ez kicsit furcsa is, hiszen digitális korban élünk, a gyerekek már ebbe születnek bele. Pedig nagyon is érdekelné őket a művészeti tevékenység efféle kiterjesztése, például a reklámgrafika, a 3d-s grafika, vagy az animáció irányába. A kollégáimmal gondolkodunk azon, hogy kísérleti jelleggel, kiscsoportos foglalkozás keretében hogyan lehetne mindezt becsempészni az oktatásba. Ez egy művészeti iskola- és gimnázium számára mindenképpen jövőbemutató dolog lenne.