Színek, harmóniák, vizuális gyönyörök

Pedig a könyvvel való első találkozás (kézbevétel, rácsodálkozás) egyfajta találkozás a tervezővel is. A könyv tartalmának esszenciája kerül ugyanis a borítóra az alkotó ízlése, elgondolása által. A jó borító felkelti az érdeklődést, a megfelelő szerkesztés és tipográfia pedig észrevétlenül vezeti az olvasót.

De hogyan lehet összeegyeztetni a régmúlt idők történéseit bemutató/értékelő tudományos tartalmakat a modern tipográfia, vagy számítógépes grafika elveivel? Többek között erről kérdeztük Orbán Ildikó alkalmazott grafikust, aki már tucatnál is több helytörténeti kötet készítésében vett részt. Azt meséli: a színek és harmóniák határozzák meg ténykedését, sőt mindennapjait is. Fő munkája a vizuális kommunikáció. Tanított az Ady-iskola művészeti tagozatán, és évek óta tervez cégeknek, közintézményeknek, települési önkormányzatoknak logókat, címereket, modern arculati elemeket.

- Annak idején még a települési címerek tervezése kapcsán kerültem közelebb a helytörténeti témákhoz. Aztán a Zala Megyei Levéltárral alakult ki az első olyan munkakapcsolatom, aminek eredményeképpen ma különféle történeti kiadványok grafikai tervezését végezhetem. Az első ilyen munkám egyébként a Zalaegerszegi Füzetek könyvsorozat egyik kötete volt.

- Mi dönti el, hogy egy tanulmánykötet, vagy forrásmunka sok ezer momentuma közül éppen mi kerül a borítóra? Hiszen szinte minden szövegrészlet, fotó, levél, vagy más jelenség hordozhat magában efféle vizuális lehetőséget.

- Néha tényleg nem könnyű választani, hiszen egy jó borítóterv vagy műszaki szerkesztés nagyon összetett munka. A borítónak – ami egyszerre jelenti a könyv elejét és hátulját – figyelemfelkelőnek kell lennie, tükröznie kell azt, amiről a könyv szól és hát az sem utolsó szempont, hogy izgalmassá tegye a témát. Meg kell felelni bizonyos tipográfiai és grafikai szabályserűségeknek is, valamint a megrendelő igényeinek. Hogy mindezek után, milyen elemek kerülnek a borítóra? Hát, hogy is mondjam: beleérzem, belelátom!

- …intuíció, empátia?

- Valami olyasmi. Az empátia mindenképpen benne van, mert különösen fontos számomra. Egyszerűen imádom a régi fotókat, leveleket. Nézem az elsárgult képeket, kézírásokat és azon kapom magam, hogy ott vagyok, abban a korban. Átérzem, hogy mi történhetett. Megfog egy gesztus, egy tekintet, vagy a levélben egy vonalvezetés. Személyessé válik az egész dolog, és ez elindít bennem egyfajta hangulatot.

- Viszont mégsem válhat túl érzelmessé, vagy terjengőssé a munka. A modern dizájn egyszerűsítést, stilizálást kíván.

- Ez valóban így van. Érdekes ez, mert régi időkről szólnak a kötetek, ám modern eszközök használata révén kerül a történeti múlt az olvasóhoz. Különös élmény a korabeli képeket, pecséteket viszontlátni a monitoron, mondjuk felnagyítva. Hihetetlenül sok részlet rajzolódik így ki. Olyan dolgokat vesz észre az ember, amit a papírképen sosem. Montázstechnikát alkalmazok, ami az az eszköz, amivel többet tudunk mondani, és kifejezni két jelenség eredeti jelentésénél. Vagyis nem egyszerűen két dolgot illesztek össze, hanem részleteket, hangulati elemeket, színeket, árnyalatokat, amiből létrejön egy új, egy egész. A színek, a tipográfia és a kompozíciós alapok összhangjára van szükség, és ehhez jön a már említett érzelmi töltet.

- Az alkalmazott grafikus jelen esetben egyfajta híd a régi idők és a jelen, vagy inkább a jövő között?

- Lehet egy ilyen értelmezése is a munkának, hiszen például a digitalizálás elidegeníti valamelyest az adott tárgyat az eredeti korától, funkciójától, és új kontextusba helyezi. A régi jelentésből egy új születik, de mégis óhatatlanul jelzi a múltat, vagy annak egy izgalmas, érdekfeszítő darabkáját. Ugyanakkor egy kézzelfogható dolog; könyv lesz belőle! A jövő pedig szintén benne van, hiszen sosem lehet megállni! Folyamatosan figyelni kell az új nemzetközi grafikai és tipográfiai trendeket. A technika pedig elképesztően gyors tempóban változik, ami miatt mindig tanul az ember valami újat. Persze azért mindig aggódom is, hogy nem túl egyformák –e a könyvborítók, amiket tervezek.

- Lehet, hogy mások ezt inkább „orbánildisnek” látják...

- Remélem, hogy így van! Ahogy a képzőművészetben, vagy az építészetben, úgy ebben a szakmában is mindenkinek van egyfajta stílusa. Az aggódásomban is benne van, hogy többnyire könyvsorozatokhoz készítek grafikát, ami már egy eleve kijelölt út. És hát ott van a történetiség maga, ami képvisel egyfajta hangulati világot, amit színekkel, képi elemekkel meg kell jeleníteni. Az viszont nem jó, ha túl archaikussá válik a dizájn, mert a mában készül és a ma emberének íródnak ezek a kötetek és a modernitást is ki kell fejeznie.

- Ezt a munkát nem lehet szenvedély nélkül csinálni…

- Hogyan is lehetne, hiszen tele van vizuális gyönyörrel! Már maguk az alapanyagok (fotók, szövegek, emlékek) is azok, és a kész könyv is az. Kinyitod, megsimogatod, beleszagolsz… Boldog embernek tartom magam, mert ez a munka igazi élmény. Nálam abszolút bejön az a bizonyos flow-érzés. Az is felemelő, hogy a kiadványok készítése közben hihetetlenül jó embereket ismertem meg a helyi kulturális szférában, akikkel öröm együtt dolgozni. Talán kijelenthetem, hogy amolyan bizalmi viszony alakult már ki közöttünk, így szabad kezet kapok. De a kész könyv mindig közös munka eredménye, amibe mindenki beleteszi a saját szakmaiságát és szenvedélyét.