Éjszakai csetelés hétköznapi csodákról

A költő-tanárral éjszaka csetelt Pánczél Petra újságíró, szerkesztő. A csevegés szövegét minimális változtatással közöljük.

(Fotó: Juhász Kriszta)

Interjú Karáth Anita költő-tanárral

Pánczél Petra: Megfigyeltem, hogy a talk-showkon és a veled készült interjúk alatt gyakran használod a csoda és a varázslat szavakat. Mit jelentenek Neked, főleg így karácsony közeledtével?

Karáth Anita: Tudok velük azonosulni! Szerintem az élet nagy konklúziói csak közhelyekben ölthetők szavakba a legvégén. De a csoda lehetősége nekem a hétköznapokban is ott motoszkál! Mit lehet tenni, ha tényleg csodás egy naplemente, a gyerekkéz simogatása, és hosszan lehetne folytatni a sort. Annyi minden jóság van körülöttünk, nem? Ami már annyira természetes, hogy nap, mint nap nem is tűnik csodásnak...csak ha már nincs ott.

P.P.: Igen, ilyesmikre én is szeretek rácsodálkozni. Vállalva, hogy flúgosnak, vagy furcsának néznek…

K.A.: Nem bánom, nincs mit veszteni vele. Mondhatják, hogy ezek közhelyek. Maximum amikor a "magas" irodalomról értekezünk – például magyarórán – akkor disztingválunk, és megpróbáljuk megérteni, hogy vannak, akik tudják ezt nálunk szebben is mondani.

P.P.: Jó, hogy említed a magyarórát. Épp kérdezni akartam, hogy az irodalom csodájába mennyire sikerül a kamaszokat bevonni?

K.A.: Sikerül! Na látod, nekem ez is csodás, különleges élmény. Múltkor valamelyik tanítványom azt bökte ki az óra végén, hogy irigykednek a csoportra mások, mert velem tanulnak. Most erre tényleg nem lehet mit reagálni. Sorsszerű találkozás mind! Mindegyikük valahol "ismerős" és tudom, hogy dolgunk van… és mindegyikük egy nagy "kindersurprise" nekem. Sose tudom, mit rejtegetnek legbelül, a lelkük mélyén. De rajta vagyunk a megfejtéseken. Főleg a műelemzések során, vagy a saját véleményeik megfogalmazásakor sejlik fel hogy ki kiCSODA.

P.P.: Az ilyen visszajelzések a legjobbak és a legfontosabbak talán egy tanárnak. Mert ez biztos, hogy őszinte. Amúgy mennyire "csak" a tanárt látják benned és mennyire a közszereplőt, aki talk-showkat vezet?

K.A.: Ezt nem tudom. De megosztom velük egy-egy találkozásom élményét, mert azt gondolom, jó, ha nekik is kijut a fíling. Ha már így össze vagyunk kötve a hétköznapjainkban. De mivel a kultúra jeles képviselőivel találkozunk a műsorokban, talán a kortárs témaköröket életszerűbben adhatom át nekik. Szerencsére nagyon veszik a lapot, és van ahol ők is bekapcsolódnak már a történetbe: utána olvasnak az aktuális vendégnek, esetleg eljönnek, írnak róla a napilap diák oldalára, vagy éppen fotóznak az eseményen. Vagy csak dumálunk róla két számonkérés között…

P.P.: Szigorú „számonkérő” vagy?

K.A.: Türelmes vagyok, de következetes. És azt hiszem jószívű. Vagy inkább derűs. És ahogy a jó pap is holtig...nincs tökéletes állapot, mindig lehetnék egy kicsit jobb mindenből.

P.P.: Az, hogy költő is vagy kiegyenlíti valamelyest a klasszikus-kortárs irodalmi ellentétet? Gondolok itt arra, hogy az előbbi a „komoly”, ami főleg halott szerzőkből áll, a mait meg kevésbé tanítják, ezért kevéssé is ismerik a diákok.

K.A.: Persze, kiegyenlítődik. Törekszem is erre. Bár a költészet gyakorlása manapság két kiskorúm mellett nem túl intenzív. Inkább dalszövegekben utazom mostanában.

P.P.: Dalszöveg? Jó tudni! És kiknek írsz?

K.A.: Odett első lemezére írtam Müller Péter Sziámi mellett. Aztán kórusoknak, több egerszegi formációnak. A többit meglátjuk, sok jó tervem és csodás álmom van a dalszövegeim jövőjéről.

(Fotó: Juhász Kriszta)

P.P.: Anyaként egyébként mennyire nehéz vagy könnyű a megfelelő irodalmat és mesét kiválasztani a lányaidnak? Mert választék az bőven van; a minőség az más kérdés.

K.A.: Sokat járunk könyvtárba, de nem szeretnék afféle kultúrsznobként hozzáállni a kérdéshez. Egyelőre a giccsnek is "értéke" van, nem bánom, ha mindenevőből válnak majd kritikus olvasóvá. Azért persze tudatosan is odacsempészek szövegeket az életükbe, biztos, ami biztos. Kellenek a "régiek" – Weöres, Marék Veronika, Petőfi – de például Dániel András Kuflijaiért már egész családunk rajong. Ráadásul a rajzfilmes változatában Scherer Péter a narrátor, ő az egyik legkedvencebb színészem per pillanat. Szóval a kortárs jelen van az életükben.

P.P.: Mennyire figyelted a Lackfi Jánost és Varró Danit ért "vádakat", hogy az nem is irodalom és nem fiataloknak való. Pláne nem gyereknek.

K.A.: Nem értek egyet a vádakkal, bár aprólékosan nem ismerem a sztorit. De nekem semmi bajom velük. Ők is csak közelebb akarnak hozni valamit. A diákok azért nem ellenkeznének, ha őket kellene olvasni. A gyerekeimre visszatérve, igyekszünk lazán és derűvel kedvet csinálni a világ értelmezéséhez. Azért szerintem – ahogy Kukorelly Endre írta egy dalszöveggé lett irományában - „családunk szeretet-alapú”. És  azt hiszem, a lányaink minket utánoznak az első körben, úgyhogy próbálok okostelefon mellett könyvet is olvasni előttük, velük, hogy „látva lássanak”…

P.P.: Kicsit menjünk a betűk szintjére. A, mint Anita, A, mint Aliz, A, mint Amira. Az A betűknek fontos szerepe van a családodban. Még sokáig a profilképed is ez volt a Facebookon.

K.A.: Mindenki A betűs! Nagymamám, anyukám Anna. Férjem Attila. Az ő édesapja és testvérei is szintén A-sok. Adódott hogy élünk -e a lehetőséggel... és hát... igen! Ez a mi kis mókánk a hétköznapok varázslataihoz.

P.P.: Mint egy mese szereplői…?

K.A.: Igen, de azért mindnyájunknak ott van az életében pár felkiáltójel, hogy változtasson azon, ami "lejárt". Sok jó értelemben vett munka zajlik kint és bent egyaránt. A csodaság mögött azért megy a tanulás is ezerrel! Amúgy legyen mindennap karácsooony..!