Az irodalom nem múzeum

- Egyre többször hallani, hogy változtatni kellene a kötelező olvasmányok listáján, mert a fiatalok már nehezen fogadják be a korabeli szövegeket. Mennyire érződik mindez egy gimnáziumi órán?

- Tény, hogy a tanulók egyre kevésbé birkóznak meg a régebbi szövegekkel, mert a mostani korosztálynak nehezebben megy az elmélyülés. A szépirodalomhoz ún. „mélyfigyelem” szükséges, idő kell ahhoz, hogy megértsék az olvasottakat. Ha ez nincs meg, nem lesz élvezetes az olvasás, és ilyenkor nyúlnak a gyerekek filmekhez, rövidítésekhez.

Interaktívabb magyarórákra lenne szükség

- Sokszor a történetek, szereplők is távolinak tűnnek.

- Valóban, a másik probléma az, hogy nem tudják, mi közük van az egyes művekhez. A pedagógusoknak komoly szerepük van abban, hogy ráébresszék a tanítványokat: az irodalom nem afféle múzeum. Egy-egy olvasmány épp azért lett kötelező, mert ma is dolgunk van vele. Olyan általános emberi kérdésekkel foglalkoznak, melyek ma is érvényesek. Persze ezt az ő nyelvükön, az ő frekvenciájukon kellene tálalni. Erre sajnos nincs mindig lehetőség.

- Hogy értve nincs..?

- Úgy, hogy rohan a tanterv. Az olvasás, az elmélyülés, a kérdésfeltevés meg időigényes dolog. Akkora a követelmény, és annyi mindent kéne elolvasniuk a diákoknak és megtanítani a tanároknak, hogy szinte lehetetlen végezni mindennel a tanév alatt. Sajnos én is sokszor mondom azt egy-egy felmerülő probléma kapcsán, ami amúgy izgalmas lenne, hogy ezt már nincs idő megbeszélni, mert tovább kell haladni, köt az érettségire való felkészítés. A gyerek meg ilyenkor azt érzi, hogy akkor az talán nem is olyan fontos, és ez baj. Változhatna az olvasási kedv, ha lenne idő az órákon a diákok aktív szereplésére, a moralizálásra, az elmélyülésre, a vitára. Ezeket mind-mind szeretik és igénylik a gyerekek.

- Akkor nem feltétlenül a klasszikus művekkel van a baj, hanem inkább az oktatás módszerével?

- Igen, kevés a lehetőség az interaktivitásra. Annak nem vagyok híve, hogy dobjuk ki a klasszikusokat és cseréljük le az összes kötelező irodalmat. Az viszont nem eretnekség, ha egyes esetekben rövidítéseket kap a gyerek, és mondjuk, az eredeti műből csak részleteket kell elolvasnia, és azt elemezzük, beszéljük meg részletesebben, mélyebben. Mert azért azt nem lehet mondani, hogy a mai generáció nem olvas; olvasnak ők, csak mást és máshogyan, mint a korábbi nemzedékek. Rövidebb írásokat; sokszor a telefonjukról, laptopról. És örömmel látom, hogy néha azért ott lapul a padban egy-egy regény. Még ha félponyva is.

Gyimesi Katalin

- Már az is több fórumon felmerült, hogy tizenöt éves korban esetleg nem ókori szövegekkel kellene kezdeni az oktatást, hanem valami kortárs művel, ami mind témájában, mind nyelvezetében közelebb áll hozzájuk.

- Ebben van ráció, meg egy sor dilemma is. A kortárs szövegek ugyanis intertextuálisak, rengeteg bennük többek között a mitológiai, bibliai utalás. Ha ehhez nincs meg az alapjuk, ugyanúgy nem értik majd a műveket. Szóval, gimnáziumban mindenképpen kell valamilyen általános műveltségi „alapozás”, amire lehet építkezni. Ugyanakkor tényleg át lehetne gondolni azt, hogy kell-e a szigorú kronológia az irodalomoktatásban. Hiszen ez mégsem történelem. Lehet motívumokban, szimbólumrendszerekben is gondolkodni és ehhez igazítani a tanmenetet. Ide jól be lehetne építeni a kortárs műveket is. Persze mindehhez tisztázni kellene, hogy mi is az irodalomoktatás pontos célja.

- Gondolom ez az alaptantervben benne van…

- Benne, sőt a pár évvel ezelőtti oktatásátalakítást követően egy sor pozitív célt fogalmaztak meg az alapdokumentumban. Például, hogy az irodalomtanítás már nemcsak a műveltségátadásról szól, hanem fontos a kompetencia- és személyiségfejlesztés is, valamint a kritikai gondolkodás és kommunikációs készség fejlesztése, az önismeret és az élményközpontú nevelés.

- Ez mind jól hangzik, és illeszkedik ahhoz a képhez, amit a 21. századi oktatásról gondolunk. Hol csúszik el mégis a dolog?

- A már említett zsúfoltságon és időhiányon. Akkora a tananyag, és olyan sok gyerek van egy-egy osztályban, hogy ezeket komoly kihívás megvalósítani. Vagyis a kevesebb több lenne. Nehéz úgy fejleszteni a gyerekek kommunikációs készségét, hogy 36 diákra 45 perc jut, vagyis a túlnyomó többségük meg sem tud szólalni az órán. Ma már nem lenne fontos annyi adattal bombázni őket egy-egy író életével vagy pályájával kapcsolatban, hiszen egy kattintással bármire rá lehet keresni. Sokkal jobb lenne arra nevelni őket, hogy élvezzék az olvasást és a kultúrát. Kérdezzenek, érveljenek, kritizáljanak! Pláne, mert már az írásbeli érettségi feladatsor is ilyen készségeket kér számon. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a szülőknek (és vele együtt sokszor a diákoknak is) viszont gyakorta csak egy célja van: jó jegyet kapni és bejutni az egyetemre. Az élményszerűség, a személyiségfejlesztés, az önismeret emiatt háttérbe szorul, és ráadásul nem biztos, hogy aki ötös tanuló, az később olvasó, vagy kultúrafogyasztó lesz, pedig (szerintem) ez lenne a cél.

- A színházi nevelés révén azért sok mindent be lehet csempészni az oktatásba. Jó kapcsolatban vagy a Hevesi Sándor Színház dramaturgjával, Madák Zsuzsannával, és a tanítványaiddal mindig részt is veszel ezeken a produkciókon.

- A színházi nevelési programot nagyon szeretik a gyerekek! Itt bőven van idő játszani, kérdezni, kivesézni egy-egy problémakört. Még olyanok is megszólalnak, akik órákon kevésbé aktívak. És ezeken nagyon jó kortárs művek kerülnek terítékre, amik olyan társadalmi kérdéseket vagy egyéni sorsokat állítanak fókuszba, amivel a diákok tudnak azonosulni. Amit magukénak éreznek! Sajnos magyar kevés van közöttük, mert valamilyen oknál fogva szinte alig van hazai ifjúsági próza, dráma meg annál is kevesebb.

- A kortárs költészet viszont mintha felszálló ágban lenne. Legalábbis itt a városban.

- A slam poetry nagyon megy! Ráadásul két kölcseys diák volt a kezdeményezője, akik hallgattak már korábban ilyesmi produkciókat. Cserpes Attila pedig nyitott volt, és a kávézójába befogadta ezeket az esteket. Az is megesett, hogy a gyerekek kérték, hogy tartsunk az iskolában rendhagyó irodalomórát, és hívjuk meg rá Simon Márton költőt. Ez meg is történt. Szóval igenis fel lehet kelteni az érdeklődést, ha érzik, hogy valami róluk szól, és ha sokat és őszintén beszélgetünk velük.

- Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a hősökhöz, vagy a nagy klasszikus szerelmekhez?

- Hú, ez érdekes és néha ellentmondásos. Egyrészt hősök ma is kellenek, ez nem változott. De néha kicsit sötétebb karakterek, mint korábban. De a kamaszkor amúgy is ilyen időszak. A mű által érezniük kell, hogy túlélhető valahogy ez az életkor. Másrészt meg néha meg is szólnak, hogy túl depressziósak, tragikusak az iskolában tárgyalt művek. Vágynak a pozitív végkifejletre. A szerelem is hasonló: a habos-babost verziót nem fogadják be, de a gyengédség, az összetartozás fontos számukra. Még a hőzöngő fiúknak is. Beszélgetni kellene velük az órákon, és minél többet! Ez egy igen befolyásolható életkor, és nagyon nem jó dolog az, ha internetes kommentek alakítják egy-egy fontos téma kapcsán a véleményüket, mert a szülők és a tanárok nem érnek rá velük beszélgetni. Az irodalom és a jó irodalomoktatás ezen sokat tudna segíteni.