2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Újra színpadon a Praha

2019. május 06. hétfő, 18:00
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Címkék: Koncert, Rock, Zene
Több mint tíz év szünet után ismét színpadra áll, és egy kisebb koncertkörútra indul a Praha együttes. Úgy érezték, hogy bőven van még mondanivalójuk, nem fogytak ki az ötletekből sem, ezért újra próbálni kezdtek.

Menet közben aztán rájöttek, hogy a zenekar idén éppen 20 éves, így apropója is lett az újralakulásnak. Az Enyingi Péter, Nadrai Róbert, Wettstein Tamás és Winkler Péter alkotta formáció korábban három – saját dalokat tartalmazó – lemezt is kiadott. A zalaegerszegi fellépéseiken túl, rendszeresen koncerteztek más városokban is olyan együttesek előzenekaraként, mint a Balaton, az Európa Kiadó és a Sziámi.

Három koncert, áthangszerelt dalokkal

Most tizenkét számot vettek elő, a közel 50 szerzeményt tartalmazó Praha-repertoárból – mondta érdeklődésünkre Wettstein Tamás énekes. A dalokat kicsit átalakították, újrahangszerelték, némelyiknek pedig a szövegét is aktualizálták. Egy modernebb, talán kicsit „poposabb” hangzással szeretnének újból a nyilvánosság elé lépni. Úgy gondolják, hogy a nosztalgiázni vágyóknak és az újdonságokat kereső zenekedvelőknek is érdemes lesz meghallgatni őket.

Ha már nosztalgiát emlegettünk: a Praha annak idején erősen kötődött a régi Pázmány Péter utcai Ifjúsági Közösségi Házhoz. Tulajdonképpen onnan indult pályafutásuk, ott leltek először lelkes közönségre. A „Pázmányt” azóta lebontották, és a törzsgárda is szétszéledt kicsit. Milyen lesz vajon a mostani zenei és kulturális közegben újra játszani? – merül fel a kérdés.

Az énekes szerint tény, hogy sokat változott a közeg, sőt ők maguk is, hiszen több mint tíz év telt el az utolsó fellépés óta. Azóta mindenki sokat tanult, vagy más formációkban szerzett tapasztalatot. Érettebbek lettek, jobban ismerik magukat, és talán még inkább megtalálták saját hangjukat; úgy érzik, ezt most tudják is kamatoztatni. Ami a közösségi tereket illeti: a kilencvenes, és kétezres évek elejéhez képest országszerte átalakult a klubélet és a koncertezés gyakorlata. A zenekarok java része a tavasztól kora őszig tartó fesztiválszezonra készül, a klubokban inkább a téli hónapokban van élet. A hagyományos művelődési házakból pedig egyre jobban kiszorul ez a fajta „alternatívnak” nevezett irányzat – fogalmazott. Ráadásul amíg régebben ez inkább rétegzenének számított, a zenei rádióadók, videómegosztók, közösségi oldalak hatására populárisabb műfaj lett. Ez nem feltétlenül baj, mert így a közönség és maguk a zenészek is kicsit nyitottabbá váltak. Az biztos, hogy a Prahának meg kell találnia újra a maga közönségét. Persze remélik, hogy a régi rajongók is szívesen látják őket újra a színpadon.

Az együttes május első hétvégéjén Sopronban és Molnaszecsődön lépett fel, a zalaegerszegi közönség pedig május 18-án este nézheti meg őket a VMK Cafféban, ahol egy másik régi legendás helyi zenekar, a Ványamaradványa is fellép.
     
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK