2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Negyvenhét diák vett részt az országos trombitaverseny

2023. november 21. kedd, 20:34
Szerző, fotó: Bánfi Kati
16. alkalommal került sor Zalaegerszegen a Lubik Imre Országos Zeneiskolai Trombitaversenyre a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola rendezésében a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

A zalaegerszegi Czett Loránd különdíjas lett

A háromévenkénti versenynek 1978 óta ad otthont városunk. Az idén a területi fordulók után 35 iskolából, különböző korcsoportokban 47 diák állt a dr. Hontvári Csaba trombitaművész elnökölte zsűri elé. 

Az ünnepélyes megnyitón először Győrffyné Könczöl Tímea, a házigazda zeneiskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a rendezvény védnökei, Balaicz Zoltán polgármester, Kajári Attila a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója és Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondott beszédet. Ezt követően a Savaria Rézfúvós Együttes adott egy rövidebb koncertet, ezzel kívánva szerencsés versenyzést az általános és középiskolás korú diákoknak. A megnyitón jelen volt Guerra Gusztáv, a zeneiskola címzetes igazgatója, és Haász Viola hajdani énektanárnő, akik anno a verseny indulásánál bábáskodtak Tótmátyás Lajos egykori igazgatóval együtt. A előesten baráti összejövetelt is rendeztek a versenyzőknek, a felkészítő tanároknak és a zongorakísérőknek. 

A fellépők sorrendjét sorsolással döntötték el. A verseny és a díjkiosztó után a háromnapos rendezvény ünnepi gálával zárult. 

A zalaegerszegiek legjobbja a legnépesebb, második korcsoportban induló Czett Loránd, aki a zsűri különdíját érdemelte ki. Felkészítő tanára Vörös István János (zongorakísérő Patai Rebeka). 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK