2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A jövő autóit tesztelik majd Zalaegerszegen

2016. október 12. szerda, 17:09
Szerző: Antal Lívia Fotó: AL
Egy profitorientált állami cég fogja felépíteni és üzemeltetni a járműipari tesztpályát Zalaegerszegen, melynek megvalósítását Varga Mihály gazdasági miniszter által miniszteri biztosként kinevezett Vigh László országgyűlési képviselő segíti majd.

A kormány májusban döntött arról, hogy az önvezető autók számára is alkalmas járműipari tesztpálya mintegy 40 milliárd forintos beruházással Zalaegerszegen épüljön meg – emlékeztetett Vigh László. Mint mondta, az a feladata, hogy kivitelezése minél gyorsabban valósuljon meg. Ebben a munkában számít a város polgármesterére, a kormánymegbízottra és a megyei közgyűlés elnökére. Dr. Pálinkás Józseffel, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetőjével való együttműködése pedig azt szolgálja, hogy a projektbe minél több uniós forrást vonjanak be.

Vigh Lászlót nevezték ki a járműipari tesztpálya miniszteri biztosának

Dr. Sifter Rózsa, Vigh László, Balaicz Zoltán és dr. Pál Attila

Az október elsejével kinevezett miniszteri biztos úgy értékelt, hogy az Európában is egyedülálló járműipari tesztpálya révén egy kisebb város épül fel Zalaegerszeg határában, ami nemcsak a város fejlődésének lesz a motorja, ugyanakkor a megyére és a régióra is hatással bír. Az autóipar a magyar gazdaság zászlós hajója, ezért a kormány abban bízik, hogy a zalaegerszegi tesztpálya által generált fejlesztések az ország GDP-jében is megmutatkoznak majd.

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott úgy fogalmazott, hogy a bürokráciacsökkentés eredményeit a tesztpálya kapcsán is tesztelhetik. A beruházást az eljárások egyszerűsítésével, a határidők lerövidítésével, a szakhatósági engedélyek mihamarabbi kiadásával segítik.

A jövő autóinak 21. századot idéző tesztelése jelentős hatással lesz a város és az ország gazdaságának fejlődésére, emelte ki Balaicz Zoltán polgármester hozzászólásában. A tesztpálya megvalósításából az önkormányzat tíz milliárd forinttal veszi ki részét, melyből hét milliárd a rendelkezésre bocsátott 250 hektáros terület, ahol a közművesítésre, utak építésére három milliárd forintot fordítanak a TOP-programból. A polgármester hangsúlyozta, a tesztpálya közvetve és közvetlenül mintegy 350 magasan kvalifikált mérnöki álláshelyet teremt, ami a helyi szakképzés és műszaki felsőoktatás fejlesztését igényli.

A szakemberigény biztosítása érdekében a Pannon Egyetem a mechatronikai képzés mellett az országban elsőként tesztmérnök-képzést indít, míg az önkormányzat szakképzési valamint mérnöki ösztöndíjakkal segíti a tanulói, hallgatói létszám növekedését. A város a TOP illetve a Modern Városok Program forrásainak felhasználásával kampuszfejlesztést, továbbá duális szakképző központ létesítését tervezi. Az immár önkormányzati tulajdonban lévő volt Záév munkásszállót 80 millió forintból kívánja felújítani.

Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a járműipari tesztpálya kijelölése gazdasági tekintetben lehetőségeket, de ugyanakkor felelősséget is jelent Zala megye számára.

(A nyitókép látványterv az elképzelésről.)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK