Vezető hírek
Egyre népszerűbbek a rumok és a ginek
Persze egy testesebb, desszert jellegű rumot talán szívesebben elkortyolgatunk egy hideg estén, mint egy Mojitot, de ettől a röviditalok még nem válnak automatikusan téli „lélekmelegítővé” – mondja Tőke Erik, a belvárosi Díszpinty Gasztro Bár tulajdonosa. Munkatársaival tavaly ősszel járt a Berlinben megrendezett, nemzetközi báripari szakkiállításon és – ahogy meséli – ott fertőződtek meg a bárkultúrával.
Minőségi italválaszték a Díszpintyben
- A fogalom alatt olyan vendéglátóhelyek értendők, melyek minőségi égetett szeszeket (rumokat, gineket, whiskyket, tequilákat), likőröket, szénsavas –és manufakturális jellegű üdítőitalokat árusítanak. Illetve az ezekből készült koktélok adják a hely profilját. Nyugat-Európában már nagyon előrehaladott állapotban van a bárkultúra. Koktélok terén például rengeteg új élménnyel gazdagodtunk.
A lelkes csapat aztán hazafelé jövet elhatározta, hogy a Díszpinty kínálatát ebbe az irányba bővítik. Annál is inkább, mert mindig fontos volt számukra, hogy valami olyant nyújtsanak a helyi közönségnek, ami máshol még nincs.
Tőke Erik és Imre Zsolt
A Díszpinty itallapján így ma már 21 féle gin, 17 féle rum, 15 fajta whisky és 4 féle vodka szerepel. Tőke Erik azt mondja, ez utóbbi ital néhány éve óriási divat volt, de mára már kissé lecsengőben van a hullám. Most inkább a rumok, ginek kezdenek népszerűvé válni. Vodkák terén nincs is akkora ízkülönbség, mint mondjuk a rumok esetében, amiknek – a borokhoz hasonlóan – több fajtája van, az adott típusra jellemző ízvilággal, karakterrel.
- Tudom, hogy nem könnyű utat választottunk, hiszen az új termékek bevezetése, népszerűsítése sosem egyszerű, de szeretjük a kihívásokat! Pláne, hogy a rumok, ginek esetében vannak sztereotípiák is, elég, ha csak a tengerészek italára, meg a sütőrumra gondolunk. Vagy a ginre, amit egykoron a kétes hírű lányok fogyasztottak. Nálunk nem kommersz szeszekről, hanem minőségi italokról van szó, amik kvalifikált gyártóktól kerülnek ki. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy a vendégek fogékonyak az újdonságok iránt, és ami nekünk kedvencünk lesz, az egy idő után a közönség körében is népszerűvé válik - folytatja a tulajdonos.
Az égetett szeszeket természetesen nemcsak rövidital formájában, hanem koktélként is lehet fogyasztani a Pintyben. Imre Zsolt bártender nagy szakértelemmel és kreativitással keveri a long drinkeket. Különféle fűszerekkel, gyümölcsökkel olyan sztenderd koktélokat is fel tud dobni, mint a gin tonic, vagy a rum alapú daiquiri és Mai Tai.
Tőke Erik azt mondja, hogy szeretik saját képükre formálni, ha úgy tetszik „Pintyesíteni” ezeket az italokat. Feladatuknak – sőt, afféle küldetésüknek – tartják azt is, hogy a különféle ízekkel és gasztronómiai trendekkel megismertessék a vendégeiket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén