Vezető hírek
Fagyasztással kezelik a pitvarremegést
Az újabb, a betegeket kevésbé megterhelő műtéti technológiát a várólista-csökkentési programban keretén belül vezették be a megyei kórházban, mondta el sajtótájékoztatón dr. Halász Gabriella főigazgató. A pitvarfibrilláció kezelésére alkalmazott más módszerekkel együtt így idén több mint kétszáz beavatkozást végezhetnek el. Ebben a betegszámban a várólista-csökkentési program 61 műtéttel „szerepel”, ami egyben közel 36 millió forint többletbevételt is eredményez az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. Az új technológia bevezetésének további hozadéka, hogy a négy-hat hónapos műtéti várakozási idő 60 nap alá szorítható, emelte ki a főigazgató.
Új egyedülálló eljárás Szent Rafael Kórházban
Jobbra dr. Tahin Tamás, mellette dr. Németh Barnabás, balról Péntek Róbert és Horváth-Kámán Andrea műtösök
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb ritmuszavar, ami önmagában nem életveszélyes, viszont 15-30 százalékkal csökkenti a szív teljesítményét a normál szinusz-ritmushoz képest, fejtette ki dr. Lupkovics Géza, a kardiológiai osztály vezető főorvosa. A kor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik, az ötvenéves korosztályban öt százalék, a nyolcvanasoknál pedig már 30-35 százalék előfordulási aránya. A fagyasztásos eljárással hatékonyan szüntethető meg az állandó pitvarremegés, vagy az egyszeri alkalmak megismétlődése. A jóval nagyobb eszközigényű korábbi műtéti beavatkozásokkal szemben hatékonyabb és biztonságosabb is.
Mindez azért lényeges, mert a pitvarfibrilláció nagyon súlyos szövődményekkel járhat. Erről dr. Tahin Tamás főorvos beszélt. A szívelégtelenség mellett az ilyen betegeknél ötször nagyobb az esélye a stroke – az agyi infarktus – kialakulásának. A ritmuszavar közben a pitvarban maradt vérből ugyanis vérrög keletkezhet, ami az agyig juthat. A megelőzés népgazdasági okok miatt is rendkívül fontos. Az új katéteres, fagyasztásos eljárás rendkívüli előnye, hogy a betegek 70-80 százaléka gyógyítható vele, míg a hagyományos gyógyszeres kezeléssel csak 10-15 százalékuk.
A sajtótájékoztatót követően dr. Tahin Tamás bemutatta az új műtéti eljárást, melynek lényege, hogy fagyasztással megszüntetik a szabálytalan remegést okozó elektromos ingervezetést a szívbe csatlakozó tüdővénák és a pitvari izomzat között. A hűtőközeget egy ballonon keresztül juttatják a fagyasztandó szövetrészhez, ami 4-5 perc alatt elvégzi a dolgát. A kialakult hegszöveten így már nem jut át a nemkívánatos elektromos ingerület, ami a pitvarfibrillációt okozta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Apartmanházzá építik át az egykori Mándi-villát10 éves a zalaegerszegi BibliofülkeKamarák háza: miért lett a vörös kő helyett csiszolt mészkő?Művészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőRégi és új egyensúlya, polgári jó ízlés, klímaváltozásMagánvállalkozó alakítja át az egykori zalaegerszegi nyomdaépületetMegújul a zalaegerszegi Kálvária kápolnaKötet a zalai építészek munkásságárólElköszönt a földön járó toronyórától Preisz JózsefSéta az egykori Petőfi-laktanyában top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben