Vezető hírek
Te keresed a pénzt, én pedig költöm
Az előadó, aki a programsorozatot pártoló Női Szalon tagja, szórakoztatóan beszélt egy súlyos témáról, a pénzről, mely akár a kapcsolat tönkretevője lehet. Hangsúlyozta, a párkapcsolat, akár házasság, akár élettársi kapcsolat nemcsak érzelmi, de gazdasági közösséget is jelent, s ez utóbbit jogszabályok is meghatározzák. Függetlenül attól, hogy a felek ezzel mennyire vannak tisztában, s a tudatlanság akár komoly károkat okozhat. De válás nélkül is a másik kihasználásának, akár zsarolásának eszköze lehet a pénz, főként, ha gyerekekről is gondoskodik a pár.
dr. Kovács Orsolya szerint a pénzhez való nem megfelelő viszony a harmadik leggyakoribb válóok
Párkapcsolat és a pénzügyek
Válóperes ügyvédként tapasztalja, hogy a válóokok lista vezetője a hűtlenség, ezt követi az alkoholizmus, majd pedig a pénzhez való viszony. Ez utóbbi háromféle lehet, költekező, spórolós és ajándékozó. Az első hozzáállás, a tart, amíg tart, a család anyagi biztonságát komoly veszélybe sodorhatja. A második típusra jellemző a szigorú táblázatos kimutatás, a harmadik pedig főként a szeretteinek adományoz.
Az ügyvédnő több felmérés eredményét is ismertette a nemek közötti pénzügyeket érintő gondolkodási különbségek bemutatására. Ezek szerint a nők 30 százaléka inkább választ gazdag, de kevésbé vonzó partnert, mint szegény, de jóképű, kedvest. A férfiaknál viszont csak 2 százalék esetében merült ez fel. Azonban mindkét nem esetében, közel azonos arányban tekintik vonzóbbnak azt, aki megfontoltan bánik a pénzzel, alapvetően megbízhatóbbnak gondolják az ilyen társat. A férfiak esetében a hatalom és a termékenység szimbóluma is, azaz képes –e eltartani egy családot. (A női értékrend más, ott a szépségre törekvés a fontos, a pénzköltésüket is ez az irány határozza meg.)
- Komoly ambícióm, hogy házasságkötés előtt felvilágosítást kapjanak a párok, hogy mit jelent jogi, gazdasági szempontból a felességgé és férjjé válás. Mivel nem lehet általánosságokat megfogalmazni, jó lenne személyesen felkeresni a szakembert. Furcsán hangozhat a házassági szerződésre gondolni, a házasság kötés előtt, „ha majd elválunk” címszóval. Viszont ha mindkét fél egyformán igényli ezt, vagy korábbi kapcsolatokban gazdasági téren már megégették maguk, vagy mindkét félnek vannak már gyerekei, akkor nem szokott problémát jelenteni, hogy készüljön egy ilyen szerződés. A házassági szerződés bármikor módosítható, célszerű is frissíteni, hiszen a gazdasági helyzet az évek alatt változhat. Bármikor köthető ilyen, nemcsak az esküvő előtt és javaslom, hogy legyen bejegyezve, ez véd összetépés esetén – mondta többek között dr. Kovács Orsolya, hozzátette, mivel érzelmi és gazdasági közösségről van szó, legyen rálátásunk a másik pénzügyeire, vagyoni helyzetére is. Ez a bizalom jele, illetve saját gyakorlatából elkeserítő példákat hozott, melyek az ilyen jellegű tudatlanságból eredtek.
A gazdasági közösségekre is hozott példákat a házasságokból. Vannak a nulláról indulók, a közös vagy külön kasszán élők, az eltérő pénzügyi „kasztokba” tartozók, a felélők, az egyik kereső a másik költő típusú párok, a hatalmaskodók. Érdekesség, hogy a nulláról indulóknál, illetve a máról holnapra nehéz helyzetben élőknél kevésbé jellemző a pénz, mint válóok. Ahol pedig nagy különbség van a felek keresete között csúnya visszaélésekre akad példa.
Az előadást színesítette néhány sztárpár házassági szerződésének ismertetése.
Végül az ügyvéd azt javasolta, gondolják át a párok, mi lesz a válás után, mik a következmények, milyen az egykeresős életforma.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben