Vezető hírek
Adventi kézműveskedés a református gyülekezetben
Hodánics-Bíró Tünde, a program felelőse elmondta, már évek óta hagyomány ez az ünnep előtti kézműveskedés, amelynek egyik célja az, hogy közös foglalkozást szervezzenek az iskolában, illetve a gyülekezetben hittant tanuló gyerekek számára.
A karácsonyra hangoló rendezvényhez a szülők is kapcsolódni tudnak. Hozzátette: advent első vasárnapján hálaadó istentiszteletet tartanak, a templom felavatásának (1942. november 29.) évfordulója alkalmából. Az idén a gyülekezeti hímzőkör tagjai által erre az alkalomra készített úrasztala terítőt ekkor veszik használatba.
Hodánics Péter lelkész kérdésünkre válaszolva elmondta, a református egyház inkább a Szentírás üzeneteire teszi a hangsúlyt, az egyházi hagyománykörből csak a legfontosabbakat vette át, így például nincsenek szabályok, hogy az adventi koszorún hogyan helyezkedjenek el a gyertyák.
A hálaadó istentisztelet, amit minden évben advent első vasárnapján tartanak, pedig egyben egyháztörténeti esemény is, amikor is visszaemlékeznek a templom létrehozásának körülményeire.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Göcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánLezárások az Aranyoslapi forrás mellettElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával