Vezető hírek
Megérkezett a Seuso-kincs Zalaegerszegre
Balaicz Zoltán polgármester a vendégeket köszöntve elmondta: Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulóját igyekeztek színes programokkal emlékezetessé tenni. Ebbe a sorba illeszkedik a most nyíló kiállítás is. Külön öröm, hogy a város bekapcsolódhatott azon helyszínek közé, ahol bemutatásra kerül az egyedülálló anyag. Mivel az országban mindössze hat városban – Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza – állítják ki a tizennégy ezüsttárgyból álló kollekciót, azt remélik, hogy nemcsak Zala megyéből, hanem az egész régióból érkeznek látogatók. A polgármester megköszönte a Magyar Nemzeti Múzeum és a Göcseji Múzeum munkatársainak azt a magas színvonalú szakmai munkát, mely lehetővé tette, hogy a város befogadhassa néhány hétre a páratlan anyagot.
Hetven kiló színezüst - Élvonalbeli ezüsttárgyak a római korból
Varga Benedek, Dömötör Csaba és Balaicz Zoltán megtekintik a tárlatot
A kiállítást Dömötör Csaba miniszter-helyettes nyitotta meg, aki felbecsülhetetlen értéknek nevezte a kincseket. Nemcsak azért, mert 70 kilogramm színezüstről van szó, hanem mert óriási szellemi értéket is képviselnek. Ezek a tárgyak mesélni akarnak a régmúltról, de a közelmúltról és a jövőről is – fogalmazott. Erre utal az egyik legszebb tál korabeli felirata is. A tárgyakat feltehetőleg a barbárok betörése elől, vagyis a 4-5. század fordulóján rejtette el a tulajdonos, vagyis Seuso. A kincs évszázadokig a földben pihent, míg a kommunizmus alatt (1970-ben) egy véletlen folytán a felszínre nem kerültek. A kincseknek ezt követően kalandos sorsa lett, hiszen külföldre csempészték őket és a feketepiacon tűntek fel (majd néha el) darabjai. Néhány évvel ezelőtt aztán a magyar állam visszavásárolta őket.
A Seuso-kincset kezelő Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Varga Benedek a tárlatnyitón azt mondta: a magyar múzeumi élet ünnepe ez a kiállítás-sorozat. Élvonalbeli kincsekről van szó, melyek nemzetközi viszonylatban benne vannak a „Top 10-ben”. A kincslelet a római császárkor késői szakaszából származik, darabjai pedig egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai. A tárgyak esztétikai értéke is óriási, elég, ha csak a gondos megmunkálásra, finom díszítésre és gazdag szimbolikára gondolunk. Mitológiai elemek és kereszt is megjelenik: utalva arra, hogy összetett hiedelemvilág és szellemiség jellemezte a késő római kor patríciusait.
A tizennégy darabból álló készlet néhány darabja
A Székesfehérvárról Zalaegerszegre érkező tárlat közérthető módon mondja el a késő római kori villakultúra, valamint a kincs történetét. Szimbolizálva Pannónia mérhetetlen gazdagságát is. A kiállításhoz múzeumpedagógiai füzet és katalógus is készült. A páratlan leletegyüttesen túl, a kiállításon néhány Zalából (Fenékpuszta, Zalalövő, Nagykanizsa) előkerült római kori tárgy (étkészletet) is megtekinthető; megjelenítve azt a korszakot és hétköznapi életet, amelyben a Seuso-kincsek születtek.
Ami a tárlaton bemutatott ezüst-kollekciót illeti: látható többek között az ételek tárolására és dísztárgyként is használt Meleagrosz-tál, melynek középpontjában egy ókori görög vadásztörténet jelenik meg. A vízhordásra szolgáló Hippolütosz-készlet griffmadarat formázó lábon áll, motívumai pedig a Hippolütosz és Phaidra történetét „mesélik el”. A Seuso-kincs egyik legnagyobb darabja pedig az Akhilleusz- tál, melyet a trójai háború legismertebb hősének életéből vett jelenetek díszítenek. A tálat egyetlen vastag öntött ezüstlapból készítették el, súlya közel 12 kilogramm. Tálalásra és dísztárgyként is használhatta tulajdonosa.
Mitológikus történetek is megelevenednek
A Seuso-kincset bemutató tárlat egyénileg és csoportosan is látogatható december 17-ig. Részletekről a Göcseji Múzeum honlapján lehet tájékozódni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben