Vezető hírek
Jövőre a Budai Várban lesznek láthatók
A találkozó az új fejfák bemutatásának ünnepségével zárult. Skrabut Éva elnök felidézte, hogy az országos mozgalom hat évvel ezelőtt ismét elhatározta, hogy a fafaragó társadalom szakmai összefogása céljával rendszeresítik a találkozókat. Így került sor 2013-ban arra a táborra, melynek témája a vájt edények készítésének ősi technikája volt. Ennek sikerén felbuzdulva javasolták a fafaragók, hogy legyen minden évben tábor, és kétévente konferencia.
24 új fejfa készült a negyedik zalaegerszegi országos faműves táborban
– Ezt követően rendeztünk egy konferenciát annak okán, hogy az általában emlékoszlopokként felállított kopjafák díszítményeiben sok az ellentmondás az eredetiekhez képest. 2014-ben tábort már a fejfák készítésének szenteltük az új ismeretek alapján, mellyel országos példát is kívántunk mutatni. Ebben mindenképp előremutató lenne egy fejfa emlékpark kialakítása itt a kiserdőben, ami egyébiránt már korábban megfogalmazódott célja, vágya az egyesületünknek.
Első alkalommal a Göcsej és az Őrség ősi fejfáit készítették el, melyek motívumai a legvisszafogottabbak az országban. Ekkor már belefogtak a dunántúli fejfák feldolgozásába, amit 2015-ben fejeztek be. Mivel ezek mind protestáns fejfák, de a vidék inkább katolikus, így elhatározták, hogy a létesítendő parkban a kárpát-medencei sírjeleknek és fejfáknak állítanak emléket. Készítésük során persze kiderült az is, mennyire izgalmasak és gazdagok a fából faragott ősi keresztek is.
– Ezek zöme egyébként észak-magyarországi – fűzte hozzá Skrabut Éva. – A mostani táborban Pest, Bács-Kiskun megyére valamint a Délvidékre jellemző fejfákat készítettek a fafaragók. Mivel a vajdasági fejfákról nem kaptuk meg időben a dokumentációt, így ősszel Nagy Béla, az egyesület alelnöke a tanítványokkal együtt készít belőlük hármat. Jövőre a Tiszántúl, a Felvidék és Észak-Magyarország kerül sorra, ami nagy feladat, mert az idevaló fejfák igen csak gazdagok mintázatukban, formájukban.
Az ünnepségen Vadvári Tibor, alpolgármester köszöntötte az alkotókat és a szervezőket. A kopja- és fejfaállítás szokásainak megismerése egyedülálló kultúrkincs, hangsúlyozta. A fejfa művészi kivitelezésű, archaikus jellegű faragott sírjel, a hagyományos népi temetkezések legfőbb tárgyi kelléke. Kiemelte, hogy a zalaegerszegi országos fejfafaragó tábor tevékenysége, a cél, a kárpát-medencei sírjelek és fejfák emlékparkjának létrehozása óriási jelentőséggel bír.
Amíg ez létrejöhet, addig is a Zalaegerszegen készült fejfák egy szélesebb közönség előtt mutatkozhatnak be 2017-ben.
Juhász András váci fafaragó népi művész, aki harmadik alkalommal vett részt a táborban, elmondta, 2017 a reformáció 500 éves jubileuma. Ebből az alkalomból jövőre mintegy harminc fejfát állítanak ki a Budai Várban, az augusztus 20-ához kötődő Mesterségek Ünnepén. A négynapos rendezvényen sokan megismerhetik a zalaegerszegi faműves tábor alkotóinak az ősi fejfák megőrzésére irányuló munkáját.
Nagy Béla fafaragó, az egyesület alelnöke jelképesen átadott egy fejfát Vadvári Tibornak, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója előtt kívánnak tisztelegni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben