Vezető hírek
Két keréken a békéért
2018-ban, a háború zárásának emlékére, a magyarországi megyeszékhelyekre is ellátogat. Zelei József Zalaegerszegre, a városháza előtti térre érkezve elmondta: 2014 óta közel 12 ezer kilométert tett meg kerékpárjával. Bejárta a teljes keleti, déli, nyugati frontszakaszt. A misszió során a Balti-tengertől egészen az Atlanti óceánig jutott el.
Kerékpáros békenagykövet érkezett a városba
Minden jelentős helyszínt meglátogatott (Doberdó, Isonzó, Verdun) és elzarándokolt a nagyobb katonasírokhoz, emlékművekhez is. A sírhalmokra magyar földet vitt, hogy az elesett hazai hősök, ha jelképesen is, de az anyaföldben nyugodhassanak. A békenagykövet azt vallja: a katonák – legyenek bármilyen nemzetiségűek – nem ellenségek, hanem egytől egyig áldozatok.
A kerékpárosnak ez volt az ötödik – különböző témában meghirdetett – béketúrája. Zalaegerszegen sem most járt először: 2010-ben a World Trade Center ellen elkövetett merénylet áldozatainak emlékére tekert el az ország megyeszékhelyeire. Az akció során békefákat is ültetett.
Mint mondta: az öt különböző béketúra alatt, a világ egyetlen kerékpáros békenagyköveteként, közel száz országban járt. Európa után Amerikába és a keleti országokba is eljutott; mindig valami fontos üzenettel. A mostani misszió mottója az: Soha többé háborút! De a kerékpáros utazások a közlekedésbiztonságra is felhívják a figyelmet.
Zelei Józsefet a városháza előtti téren fogadta Vadvári Tibor alpolgármester és Velkey Péter, humánigazgatási osztályvezető. Az önkormányzat nevében gratuláltak a kerékpárosnak a kezdeményezéséhez, na és a hátrahagyott kilométerekhez. A nagykövet és az alpolgármester ezt követően egy békeszalagot is elhelyezett a tér egyik fájára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban