2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Cséplés, fogathajtás, főzőcske

2016. augusztus 11. csütörtök, 18:30
Szerző: Nemes Norbert Fotó: N. N.
Több százan jöttek el a Baksa-tó partjára augusztus első hétvégéjén, a hagyományos, a helyhatóság és a civilek által közösen szervezett Családi Nap rendezvényére.

Horváth Ottó, Zalabaksa polgármestere elmondta, ezúttal is sikerült tartalmas, szórakoztató, valódi kikapcsolódást kínáló programot összeállítani a község apraja-nagyjának. – A hétköznapok persze a munkáról, a szisztematikus falumegújításról szólnak. Pályázati forrás felhasználásával szeretnénk megújítani az orvosi rendelő tetőszerkezetét, de a közös önkormányzati hivatal épületének szigetelését és nyílászáróinak kicserélését is el kívánjuk végezni. Leader-pályázatokhoz kapcsolódva kiadnánk a település monográfiáját és beszereznénk egy univerzális, a közterületeken több célra hasznosítható traktort is. A kül -és belterületi utak, járdák modernizálását is folyamatosan napirenden tartjuk – emelte ki a polgármester.

Családi Nap Zalabaksán

– Idén is sokan voltak kíváncsiak a Zalabaksai Hagyományápoló, Kertbarát és Kulturális Egyesület immár negyedik alkalommal tartott kézi -és gépi cséplési bemutatójára – vette át a szót Berkes József mezőgazdasági mérnök, növényvédelmi üzemmérnök, az egyesület elnöke. A szervezet rendelkezik egy felújított, üzemképes állapotú, 1924-ben gyártott cséplőgéppel, amelynek kezelőszemélyzetét a tagság alkotja.

Többen elismerően hajtottak fejet, amikor a kézi cséplés nehéz munkafolyamatába bepillantást nyertek. A kézzel, illetve géppel általunk csépelt gabonát saját magunk arattuk, és 104 kévébe kötöttük. A férfiak fehér, bőszárú nadrágban; a fejkendőt viselő nők fehér buggyos ujjú blúzban és hosszú fehér bugyogóban, idézték föl a régi idők népviseletét. Az esti közgyűlésen is szóba került, hogy meghívás esetén, az egyesület tagjai szívesen tartanának efféle, cséplőgépes bemutatót határon innen és túl is.

A főzőverseny háziasszonyaként Kulcsárné Horváth Lívia azt emelte, ki, hogy négy évvel ezelőtt még 8, most pedig már 14 csapat, baráti közösség adta le nevezését. Ők 13 féle ételt sütöttek-főztek. Készült tárkonyos vadkacsa leves, vadsült, sertés-, kakas-, birka- és nyúl pörkölt, chilis-, csülkös -és bab gulyás, halászlé, rizottós sült szárnyas, no meg vadas is.

A finoman elkészített, változatos ételeket Páli Zoltán, plébános zsűrielnök, Molnár Tibor alpolgármester és Lengyel Tamás szakács kóstolta végig a pontozásos értékelés előtt. A versenybe benevezőket láthatóan nem az „ízmesteri cím” megszerzése foglalkoztatta, hanem inkább a közösségben, vidámságban, derűvel eltöltött idő motiválta. Az önkormányzat negyedezer főt vendégelt meg csülkös babgulyással. A nosztalgia muzsikát a helybéli Trendy zenekar tagjai biztosították. Egy fergeteges operett műsort előadva, felléptek az Orfeum Vándorszínpad énekesei: Birinyi Mónika és Bálint Csaba.

A C-kategóriás fogathajtó országos versenynek a Baksa-tó melletti füves pálya biztosított helyszínt -idézte föl a program szervezőinek nevében dr. Sohár Edina önkormányzati képviselő. Az ötletgazda szerint a 11 nevezéssel zajló Zala-megyei akadály- és vadászhajtó verseny az októberi országos verseny kvalifikációs fordulójaként szerzett örömperceket. Mindkét versengési forma győzteseként Lebics Istvánt, a Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület versenyzőjét ünnepeltük.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK