ZalaZONE Járműipari Tesztpálya
interjú
Amikor már kormány sem lesz az autókban
Jelen pillanatban a kettes szintű asszisztált vezetésről beszélhetünk, a fejlesztők és gyártók tíz és ötven év közé saccolják azt, amikor már kormány sem lesz autókban, azok teljesen autonóm módon közlekednek majd. Milyen igény hívta életre az önvezető járművek fejlesztését, és hol tartanak ebben, arról Hamar Zoltánnal, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetőjével, és a zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető cég ügyvezetőjével beszélgettünk.
gazdaság
Régiós szemlélet, testre szabott megoldások
Zalaegerszeg 2030-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiájáról egyeztetett a város és a megye vezetőivel dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint dr. Navracsics Tibor, az északnyugat-magyarországi zóna kormánybiztosa a járműipari tesztpálya fogadóépületében tartott tanácskozáson.
gazdaság
Levegőből tették le a Lynx-gyár alapkövét
A Zalaegerszegen felépülő Lynx harcjárműgyár alapkövét honvédségi helikopterről tették le december 17-én, amit a ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvény résztvevői kivetítőn kísérhettek figyelemmel. Ezzel kezdetét vette az a 60 milliárd forintos beruházás, amely a világ egyik legmodernebb hadiüzemének létesítését teszi lehetővé a tesztpálya szomszédságában, a zalai megyeszékhelyen.
gazdaság
Drón Kompetencia Központ Zalaegerszegen
Hagyományosan Balatonfüred a helyszíne az évente megrendezésre kerülő Infotér Konferenciának, amit idén a járványügyi helyzet miatt csak online módon tartottak meg.
gazdaság
Smart city, autópálya-szakasz
Újabb pályaelemek készültek el a tesztpályán, amely kinézetében egyre inkább hasonlít 2021 végére várható teljes kiépítéséhez. Kivitelezése ütemterv szerint halad, ami így már 73 százalékos készültségen áll – közölte a helyszínen a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya miniszteri biztosa.
gazdaság
Erősödő egyetemi kutatás-fejlesztés
Felavatták a dr. Michelberger Pál utat, letették a Széchenyi István Egyetem kutatóközpontjának, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének egyetemi előadó épületének alapkövét a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központban. Az események II. ZalaZONE Innovációs Nap keretében valósultak meg.
gazdaság
Átadták a zalaegerszegi bevezető szakaszt
Átadták a több mint 3,7 milliárd forintos beruházásban elkészült 76-os főút kétszer kétsávos zalaegerszegi bevezető szakaszát, amely Balatonszentgyörgynél már épülő M76-os gyorsforgalmi úthoz fog csatlakozni.
gazdaság
2023-ban gördül le az első
Zalaegerszegen épül fel a német Rheinmetall AG magyarországi gyártóüzeme 60 milliárdos beruházás keretében. A hadiipari vállalat és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében alapítandó vegyesvállalat üzemében Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártanak majd – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott szeptember 10-i rendezvényen.
oktató
Drónok, mesterséges intelligencia, építészet
Együttműködési megállapodás született a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya között. Magyarország első egyeteme a tesztpálya adottságait kihasználva a drónok és a smart (okos) építészeti valamint közlekedési megoldások kutatás-fejlesztésében kíván jelen lenni.
közélet
Gurul a térség – kerékpáros bejárás
Ismét kerékpáros nyílt napot tartanak a zalaegerszegi járműipari tesztpályán augusztus 30-án, vasárnap. Az érdeklődők a II. Gurul a térség – kerékpáros bejárás a járműipari tesztpályán című Facebook-oldalon jelezhetik részvételi szándékukat az eseményre.
gazdaság
Fékezés nyolcféle útburkolaton
Fékberendezések, sáv- és távolságtartó rendszerek fejlesztését és tesztelését teszi lehetővé a ZalaZone Járműipari Tesztpálya elkészült fékezőfelülete, haladjanak azon egyedül vagy konvojban a személy- és teherautók.
gazdaság
A drónok szabályozásáról
A pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségei és gazdasági hatásai elnevezéssel tartottak drón konferenciát és workshopot a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezte eseményen Patrick Ky, az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének ügyvezető igazgatója is részt vett, aki a drónok közösségi szabályozásáról tartott előadást.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Jótékonysági akció (25), IFA-kutatási program (1), Filharmónia (16), Albatrosz Tánc Sport Egyesület (3), külső traumatológiai tanszék (1), Futás Világnapja (1), Szabó Balázs elnök (3), Zalaegerszeg története (1), Bereczki Zoltán (4), Karitatív akció (1), Egerszeg Fesztivál 2017 (10), tréning (6), Keszthelyi Nemzetközi Verkli Fesztivál (4), Útfelújítás (67), Alsórajk (2), Erdők hete (4), Biológiai terápia (1), Keszthely főtér (40), Versenyképesség-növelő támogatás (2), Holló József, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos (1)
1-20 21-40