Vezető hírek
A drónok szabályozásáról
Uniós konferencia a járműipari tesztpályán
Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a rendezvény előtt elmondta, a drón technológia fejlődése olyan rohamos léptékű, hogy szabályozott keretek nélkül nem lehet hagyni. A pilóta nélküli légi járművek használatához az Európai Unió közösségi szintű jogszabályokat alkotott, egyúttal lehetőséget adott a tagországoknak saját szabályozás létrehozására, ezt kiegészítendően, melyeknek július elsejével kell életbe lépnünk. Mint mondta, hazánk elkészítette már a törvénytervezetet, amit hamarosan a kormány elé visznek. Kiemelte, Magyarország élen jár a csúcstechnológiák alkalmazásában és továbbfejlesztésében, hiszen ez viszi előre a világot, a gazdaságot. A drón technika illetve technológia az egyik leggyorsabban fejlődő iparág, pár évvel ezelőtt még csak kicsi játékok voltak, hamarosan pedig akár légi taxira is lehet majd engedélyt kérni.
A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya nem véletlenül lett a konferencia helyszíne, hiszen kiváló környezetet biztosíthat a drónok, a pilóta nélküli légi járművek teszteléséhez. Emellett a gépjárművek és a drónok kölcsönhatása is vizsgálható rajta. Továbbá lehetőséget ad arra is, hogyan lehet a nem rendeltetésszerű, veszélyes és jogellenes drón használatot megakadályozni, mondta el a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.
A 2020 júliusától bevezetendő szabályozás többek között éppen azt írja elő, hogy a tagországok területén használandó összes drón egyedi azonosítót kapjon, és megtörténjen azok és üzemeltetőik regisztrációja az illetékes hatóságnál.
Dr. Háry András, Balaicz Zoltán, dr. Mosóczi László és dr. Szalay Zsolt,
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője, a járműipari tesztpálya innovációs igazgatója
Az angol nyelven zajló konferencián egyetemek, kutatóintézetek, cégek szakemberei számoltak be a pilóta nélküli légi járművek fejlesztésének és alkalmazási területeinek kutatási eredményeiről. Dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője előadásában arról beszélt, hogy tesztpálya milyen szerepet tölthet be a drónok alkalmazásának kutatásában. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a város drón kutatási kompetenciaközpontnak létrehozásának szeretne helyet adni, amit a járműipari tesztpálya, az 5G mobilgenerációs hálózat és az önkormányzat Smart city programja is alátámaszt. Ha a drón kutatásba zalaegerszegi cégek bekapcsolódhatnak, akkor újabb szegmenssel bővülhet város által elindított innovációs és kutatás-fejlesztési program.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben