Vigh László országgyűlési képviselő
pódium
A nézők szerint az Annie, a kis árva volt a legjobb
Évadzáró társulati ülést tartottak június 14-én a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Besenczi Árpád igazgató elöljáróban elmondta, sikeres évadot zártak, növelték a nézőszámot, a legtöbben az Indul a bakterház című előadást látták.
közélet
Megújult a Zalaövői Egészségház
A gyógyítás mellett az egészség megőrzését is méltó körülmények között szolgálja a megújult Zalalövői Egészségház. A létesítményt – ünnepség keretében - nemrég avatták fel, s adták át rendeltetésének.
közélet
Lezárult az energetikai korszerűsítés a Deák-iskolában
Befejeződött a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikumának épületenergetikai korszerűsítése. A megújult intézményt szerda délelőtt avatták fel ünnepélyes keretek között.
Befejeződött a közműrekonstrukciós projekt Zalaegerszegen
Az elmúlt két esztendőben Zalaegerszeg 29 helyszínén került sor közműrekonstrukcióra a KEHOP 2.1.11 projekt keretében.
közélet
Mini bölcsődét adtak át Andráshidán
Az újonnan felépülő zalaegerszegi mini bölcsőde „gyöngyszeme” az andráshidai választókerületnek – fogalmazott Domján István a városrész önkormányzati képviselője. Hozzátette: az elmúlt években az északi ipari parkban olyan beruházások valósultak meg, melyek munkaearőt vonzottak.
közélet
Biztonságosan kerékpározhatunk Botfáig
Befejeződött a kerékpárút kiépítése Zalaegerszeg és Botfa között. A fejlesztés egy TOP-pályázat részeként valósult meg. A hivatalos átadáson Balaicz Zoltán polgármester többek között felidézte: 2017-ben készült el a város kerékpárúthálózati terve.
közélet
Sajtónapi köszöntés a Korona Szalonban
A már hagyományos zalaegerszegi sajtónapi reggelin, melynek első alkalommal adott helyet a Korona Szalon, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte a helyi médiumok vezetőit, és a sajtó munkatársait. A politikusok megköszönték az újságírók munkáját.
közélet
Újgenerációs eszközt kapott a Szent Rafael Kórház katéteres laborja
Közel 300 millió forintos belügyminisztériumi támogatással megújult a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház katéteres laborjának eszközparkja. A beruházás részleteiről sajtótájékoztató keretében szólt Dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató, dr. Lupkovics Géza orvosigazgató, osztályvezető főorvos, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő.
kultúra
Elkészült a Hevesi Sándor Színház jövő évi műsorterve
Sajtótájékoztató keretében ismertette a Hevesi Sándor Színház a 2024/25-ös évad programjait. A zalaegerszegi teátrum hat nagyszínpadi előadással készül és két ifjúsági darabot állít színpadra a Lázár Ervin Program támogatásával. A színház nézőtéri büféjében rendezett sajtóeseményen részt vett és köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, valamint Balaicz Zoltán polgármester.
egyszervolt
Zalaegerszegre érkeztek a váci múmiák
Zalaegerszegre érkeztek a világviszonylatban is kuriózumnak számító váci múmiák. A rejtélyek, sorsok, múmiák című vándorkiállítás a Mindszentyneum kiállítótermében fogadja a látogatókat február 16-tól. Mint az közismert, 1994-ben Vácon, a Domonkos templom felújítási munkálatai során egy templom alatti kriptára bukkantak az építők.
közélet
Modernizálták a zalaegerszegi kórház pózvai pszichiátriai osztályát
Közel 460 millió forintból korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház pózvai pszichiátriai osztályának épületét, amelyet szerdán adták át. Dr. Gasztonyi Beáta, a zalaegerszegi kórház főigazgatója felidézte, hogy a pszichiátriai ellátás körülményeinek javításában fokozatosan történtek előrelépések az elmúlt években.
közélet
Közös gondolkodást, összefogást kért a polgármester
Négy év után ismét újévi fogadást tartott a város önkormányzata, és ahogy Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében utalt rá: 2021-ben és 2022-ben a korona világjárvány, 2023-ban pedig az európai energiaválságot követő takarékossági intézkedések miatt nem volt lehetőség a már hagyományos rendezvény megtartásra.
közélet
Átadták a 2023-as Zalaegerszegért díjakat
A középkortól kezdve a zalai vármegyeszékhely fontossága nőtt, polgárainak identitása és lokálpatriotizmusa erősödött. Az elmúlt közel 800 évben olyan polgárai voltak, akik úgy szerették és tisztelték városukat, hogy képesek voltak személyes életüket a közösség szolgálatába állítani. Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott így az ünnepi közgyűlésen, ahol ismét tízen vehették át a Zalaegerszegért díjat.
közélet
Állami kitüntetés dr. Marx Gyulának
A magyar érdemrend tisztikeresztjét adományozta Novák Katalin köztársasági elnök dr. Marx Gyula nyugalmazott főorvosnak, volt országgyűlési képviselőnek.
közélet
A Felső-hegyen és Zágorhidán is megújult a harangláb
Nova ismét gazdagodott, szépült – hangzott el a településen annak kapcsán, hogy nemrég ünnepélyesen felavatták, megszentelték az 1930-as években készült, idén teljeskörűen felújított felső-hegyi, valamint zágorhidai haranglábat.
közélet
A segítő munkát köszönte meg a Fidesz
Zalaegerszeg készen áll a 2024. június 9-én várható önkormányzati választásra, és minden korábbinál több segítőt megmozgató kampányra készül, hogy az országban a legnagyobb győzelmet arassa a szakértelem, a stabilitás, az összefogás és a biztonság jegyében – hangzott el többek között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban megrendezett vacsorán, ahol több mint ötszázan vettek részt.
közélet
Többfunkciós épületet avattak Petrikeresztúron
Petrikeresztúron szépen és karakteresen alakul a faluközpont, a közösségi park területén nemrég adták át azt a belül teljeskörűen felújított, többfunkciós épületet, melyben egyebek mellett a könyvtár, az orvosi rendelő, valamint oktatási terem is helyet kapott. Tervezik az épület külső rekonstrukcióját, illetve a közösségi park további fejlesztését is.
közélet
Külterületi út újult meg Bödeházán
Felújították és ünnepélyesen átadták a forgalomnak a szlovén határhoz, a Riganyóci-hegyhez vezető külterületi utat Bödeházán. A beruházás – mely összesen mintegy 63 millió forintból valósult meg – nem csak az agrárvállalkozókat szolgálja, hanem a hagyományos Vasfüggöny túra résztvevőit is.
egyszervolt
1956 Lengyelországban és Magyarországon
Lengyelország és Magyarország 1956-os múltjának egyes pillanataiba enged betekintést az a vándorkiállítás, mely a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) jóvoltából érkezett a zalaegerszegi Mindszentyneum előtti térre.
közélet
Nyolc szakrendelő újult meg
Több szakrendelőt újítottak fel, és láttak el új bútorzattal, valamint új, korszerű orvostechnikai eszközökkel a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetében. A járóbeteg-szakellátás fejlesztésére 284 millió forint európai uniós forrást költhetett a zalaegerszegi székhelyű egészségügyi intézmény. Az idén márciusban indult projekt lezárult, amelynek eredményét záró sajtótájékoztatón ismertették.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. Gulyás Gergely miniszter (9), Mikulásváró (18), Pálfiszeg (1), Színjátszó csoport VID-Ámító Társulat (10), Színjátszó csoport (9), Egerszeg búcsú (7), Dióskál (4), Kábítószer (2), mezőváros (2), Boldogasszony Kápolna (5), Horváth István Sándor kórházlelkész (1), Nagykanizsai Tankerületi Központ (1), Íz-Labor (2), Lenti - Rendezvénytér (40), Őriszentpéter (25), Lelkisegély (6), zongoraverseny (2), Molnár Gyula polgármester (2), Technológiai és Ipari Minisztérium (1), Bölcsődeépítés (3)