2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Sajtónapi köszöntés a Korona Szalonban

2024. március 13. szerda, 15:40
Szerző: V.Zs., Fotó: pP
A már hagyományos zalaegerszegi sajtónapi reggelin, melynek első alkalommal adott helyet a Korona Szalon, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte a helyi médiumok vezetőit, és a sajtó munkatársait. A politikusok megköszönték az újságírók munkáját.

 Jelentősen felgyorsult az információáramlás a 19. századhoz képest

Mint elhangzott, az önkormányzat és a helyi sajtó között korrekt a kapcsolat és jó az együttműködés. Március 15-e 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep és egyben ez a nap a szabad magyar sajtó napja is.

Balaicz Zoltán köszöntőjében felidézte mi történt Zalaegerszegen 1848. március 15-én, és hogy az akkori események híre mennyi idő alatt jutott el az emberekhez. A vármegye közgyűlése 15-én éppen ülésezett. Két országgyűlési követ jelentését tárgyalták Kossuth beszédéről, Magyarország polgári átalakulásáról, amikor jött a hír a közgyűlésbe, hogy Bécsben március 13-án kitört a forradalom. Az információ tehát két nappal később érkezett a városba, és ez így volt a későbbiek során is.

Március 16-án nagy lelkesedéssel fogadták Deák Ferencet, aki ebben az időben a közügyektől távol, Kehidán élt. Felajánlották neki, hogy menjen Pozsonyba, az országgyűlésbe, mert szükség van rá. Március 17-én ismét összeült a vármegye közgyűlése, ahol Deákot ezer fős, éljenző tömeg fogadta. Ezen a napon a Pesten tartózkodó Csány László leveléből értesült a vármegye és a város, hogy március 15-én Budapesten kitört a forradalom. Szintén két nap késéssel tudták meg a zalaiak, hogy mi történt a fővárosban – fogalmazott a polgármester, és utalt rá, napjainkban a közéleti és családi történések néhány perc alatt jutnak el mindenkihez.

A sajtóreggeli kötetlen beszélgetéssel ért véget.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK