2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vigh László országgyűlési képviselő

Körforgalommal és kerékpárúttal
köztér

Körforgalommal és kerékpárúttal

A gépkocsivezetők már birtokba vették Zalaegerszegen, a Kispáli út és a 76-os főút kereszteződésében kiépített körforgalmat, amellyel a korábban létesített járműosztályozós csomópontot váltották fel, biztonságosabbá téve az áthaladást. A kerékpárral közlekedők számára is, ugyanis a körforgalom ívét követő kerékpárút is épült a ZalaZONE Ipari Park mellett.
A jövő mobilitásának helyszíne
gazdaság

A jövő mobilitásának helyszíne

Átadták az AVL zalaegerszegi járműmérnöki központját, amelyet több mint tízezer négyzetméteren épített fel a grazi székhelyű, a globális járműipar egyik meghatározó innovációs és kutatás-fejlesztési vállalata a hagyományos és a jövő járműveinek tesztelésére, közvetlen hozzáféréssel a tesztpályához.
590 millió forint útra és közműre
köztér

590 millió forint útra és közműre

Két jelentős összegű beruházás is zajlik Zalaegerszegen a Kovács Károly Városépítő Program keretében. A csácsi városrészben a Klapka György utcát újítják fel bruttó 225 millió forintból, míg a nyugati városrészben az Ebergényi utca ivóvíz- és szennyvíz-hálózatát korszerűsítik bruttó 365 millió forintból a Platán sor és az Akácfa sor között.
Fórum az energiaválság kezeléséről
közélet

Fórum az energiaválság kezeléséről

A energiaválság kezeléséről tartottak fórumot a Zala megyei 1-es választókerület polgármesterei számára a megyeházán, amelyen a közvilágítás korlátozása is szóba került. A rendezvényt sajtótájékoztató előzte meg, amelyen részt vett dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, valamint Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Három miniszter látogatott Zalaegerszegre
gazdaság

Három miniszter látogatott Zalaegerszegre

Dr. Palkovics László technológiai és ipari miniszter meghívásárára Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Zalaegerszegre látogatott, hogy megismerkedjenek a ZalaZONE Tudományos és Technológia Parkban megvalósult, illetve zajló gazdaságfejlesztési projektekkel.
Megújul a búslakpusztai lőtér
köztér

Megújul a búslakpusztai lőtér

Felújítják a zalaegerszegi búslakpusztai lőteret, amely képzések és nemzetközi versenyek helyszíneként is működik majd. A beruházás a Modern Városok Program keretében 210 millió forintból valósul meg 2023 májusára.
Növekedés hitben, kulturális értékekben
közélet

Növekedés hitben, kulturális értékekben

Átadták a Szent József Közösségi Házat, amit a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániatemplom új épületrészeként létesítettek 425 millió forintos állami támogatásból. A rendezvényen dr. Székely János megyéspüspök mutatta be az ünnepi szentmisét, aki az új épületet is megáldotta a hívők gyűrűjében.
Garantált az ivóvíz minősége
zöld

Garantált az ivóvíz minősége

Befejeződött a zalaegerszegi keleti vízbázis rekonstrukciója, amely során az ország második legnagyobb kapacitású ultraszűrő rendszerét építették be. Az ivóvíz kiváló minősége azért is garantált, mert a hat új kút vizét több tízezer éves vízadó rétegből nyerik.
Az egyik épületrész elkészült, a másik épül
oktató

Az egyik épületrész elkészült, a másik épül

Már az alapozási munkáknál tartanak a zalaegerszegi Szent Család Óvoda bővítését szolgáló projektben, amellyel a Köztársaság útja felőli új épületrész kialakítását kezdték meg. A két ütemben megvalósuló, közel 900 millió forintos beruházásban a Czobor Mátyás utca felőli kétszintes épületrész már elkészült. Ez ad most helyt szeptember elsejétől a Szombathelyi Egyházmegye által fenntartott ötcsoportos óvoda valamennyi gyerekének.
Drónok világkupája Zalaegerszegen
sport

Drónok világkupája Zalaegerszegen

Mindössze 1,2–1,5 másodperc alatt gyorsulnak százra ezek a kicsi drónok, melyekkel 58 pilóta versenyez az első Magyar Drón Világkupa Futamon (2022 Drone Racing World Cup Hungary). A Magyar Drón- és Multirotoros Egyesület rendezi a versenyt. Szeptember 17-én az időmérőkre, míg holnap szeptember 18-án a kiesés előfutamokra valamint a döntőfutamokra kerül sor a ZalaZONE Ipari Park egyetemi pályaelemén.
Településeket kapcsol össze
közélet

Településeket kapcsol össze

Hivatalosan is átadták az új kaszaházi kerékpáros hidat – és pihenőt. A biciklisek már a nyár folyamán használhatták a város legújabb kerékpáros nyomvonalát, és a kerékpáros egyesületek tagjai is többször tesztelték az utat. Az átadással együtt lezárult a Zöld Zala-Part – Turisztikai célú kerékpárútfejlesztés a Zala mentén és Gébárton elnevezésű projekt. A rendezvényre a kaszaházi híd mellett kialakított kerékpáros pihenőhelynél került sor.
Energetikai felújítás a rendelőintézetben
köztér

Energetikai felújítás a rendelőintézetben

A déli oldali ablakok cseréjével kezdődött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház 1976 végén átadott rendelőintézetének rekonstrukciója, amely hőszigetelést és napelemrendszer telepítését is magában foglal. A 2023 januárjáig tartó felújításra a Vidéki egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítése című projekt keretében nettó 276 millió forintot fordítanak.
119 elsőéves hallgató tett fogadalmat
oktató

119 elsőéves hallgató tett fogadalmat

Tanévnyitó ünnepséget tartottak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában, amelyen a hallgatók, az intézmény vezetői és stratégiai partnerei mellett a képzéseknek gyakorlati helyszínt biztosító kórházak képviselői is jelen voltak. A 2022-23-as tanévben közel 400 hallgató kezdte meg tanulmányait, köztük 119 elsőéves, akik fogadalmat tettek, így az egyetem polgáraivá váltak.
Teljesen új külsőt kapott
oktató

Teljesen új külsőt kapott

Teljesen új külsőt kapott a zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola a homlokzati nyílászárók cseréjével és a homlokzat színezésével. Az energiahatékonysági célokat szolgáló, 492 millió forintba kerülő beruházás során hő- és vízszigetelték az 1970-es évekbeli épületet, amit napelemes rendszerrel láttak el.
Energetikai korszerűsítés két technikumban
oktató

Energetikai korszerűsítés két technikumban

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kezdeményezettje annak a KEHOP-projektnek, amelyben a Széchenyi István Technikum valamint a Deák Ferenc Technikum energetikai korszerűsítése valósul meg 1 milliárd 171 millió forintból. Az előbbi intézményben a nyílászárók cseréjével már megkezdődött a munka, melynek haladásáról sajtótájékoztatón számoltak be.
ZEG Rally Show és EnduroGP
sport

ZEG Rally Show és EnduroGP

Augusztus első hétvégéjén második alkalommal rendezi meg a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség (HUMDA) a ZEG Rally Show-t a zalai megyeszékhelyen, valamint vele párhuzamosan először a terepmotoros EnduroGP világbajnokság magyarországi futamát. Az ingyenesen látogatható sporteseményen a HUMDA a Moto Safety és a Road Safety közlekedésbiztonsági programjaival is jelen lesz – közölték a szervezők.
A megváltozott körülményekhez igazítják
gazdaság

A megváltozott körülményekhez igazítják

Zalaegerszeg fejlesztési terveit is érintve az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónán belül tervezett fejlesztések újra gondolásáról egyeztetett Czunyiné dr. Bertalan Judit a zalai megyeszékhely polgármesterével és országgyűlési képviselőjével a városházán.
Nőként a polgármesteri székben
közélet

Nőként a polgármesteri székben

A Zala megyei 1-es választókerület női polgármestereinek tartottak találkozót Lendvajakabfán Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos részvételével. Az eseményen arról váltottak szót, milyen nőként megélni a vezetői szerepet, és az ezzel járó munkát hogyan lehet egyeztetni a családon belüli feladatokkal.
Átadták a Flex világszinten is első automatizált raktárát
gazdaság

Átadták a Flex világszinten is első automatizált raktárát

Magyarországot szuverén országgá teszik, önvezető országgá, amely nem csak önmaga ellátására képes a gazdaság, az ipar és más ágazatok területén, de arra is, hogy Közép-Európa legerősebb országa legyen, hangsúlyozta az építési és beruházási miniszter a zalaegerszegi Flex Zala Automotive Gyáregység közel 2 milliárd forintból, 41 százalékban állami támogatásból felépült automatizált raktárának átadásán.
A múlt és az elődök tisztelete
népies

A múlt és az elődök tisztelete

Nován 33. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat tarlófutó versennyel, kaszakalapálással valamint aratási étel- és italbemutatóval egybekötve. A kenyérgabona kézi betakarítása nem csak fáradtságos munka, de a régmúltban nagy volt a tétje, fontos volt, hogy egy szem se menjen kárba, hiszen az élet, az étel múlt ezen.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>