környezettudatosság
oktató
Plakátkiállítás a Zrínyi-gimnáziumban a környezeti nevelés jegyében
„Lokális és globális környezetszennyezés hatásai” címet viselő figyelemfelhívó és szemléletformáló plakátkiállítás nyílt a földrajz fakultációs diákok alkotásaiból a Zalaegerszegi Zrínyi Gimnáziumban az intézmény ökoiskolai és fenntarthatósági programjához kapcsolódóan.
életmódi
Vészjósló hangok a mikroműanyagokról
A Keresztury VMK új sorozata, a „Tudományos Stand Up Estek” első vendége dr. Ürge-Vorsatz Diána Nobel-békedíjas egyetemi professzor, asztrofizikus, klímakutató, az ENSZ munkatársa a mikroműanyagok veszélyeire hívta fel a figyelmet.
életmódi
Legyen zöld a karácsony!
A környezettudatos, költségkímélő karácsony híve Hadnagy Emőke lakberendező, dekoratőr, aki ezúttal az adventi időszakkal és a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban osztott meg néhány ötletet lapunk olvasóival.
zsibongó
Kerek évfordulót ünnepeltek
Hatvan éves fennállásukat ünnepelték a Mikes Utcai Tagóvodában, amit 1962-ben létesítettek Zalaegerszegen, a belvároshoz tartozó családi házas környezetben. A rendezvényen táncos koreográfiát adtak elő a gyerekek, jubileumi torta is került az asztalra, és a gyerekek is kaptak tortát ebédre.
zöld
Beruházások és sikeres akciók
Zalaegerszeg környezeti állapota megfelelő és az elmúlt időszakban rendkívüli esemény és környezetszennyezés nem történt, hangzott el a város környezetvédelmi programjáról szóló sajtótájékoztatón, amit Gecse Péter alpolgármester tartott, és amelyen részt vett Tánczos Zsolt, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi szakreferense.
Tízezer az álomhatár
Meghaladta a 9 ezret az új fák száma Zalaegerszegen, amelyből jelenleg már 9037 díszíti a város köztereit, hozzájárulva a klímavédelemhez. Ezzel jócskán meghaladták a 2019 júliusában indított nagyszabású faültetési program eredeti célkitűzését, miszerint 2024-ig 5 ezer facsemetét ültessenek el a városban.
zöld
Online magazin a hulladékcsökkentés jegyében
Az "Európai hulladékcsökkentési hét" kampány évente más-más szempontok mentén hívja fel a figyelmet a hulladékmegelőzés fontosságára. Idén a "körkörös közösségek" kerültek fókuszba; vagyis, hogy a kis helyi közösségek miképp tudnak részt venni a körforgásos gazdaságban. A programsorozat során a megelőzés, az újrahasználat és az újrafeldolgozás került leginkább szóba.
zöld
Zalaegerszeg a jövő városa
A klíma- és környezetvédelem, az energiatudatosság, a mobilitás és a digitalizáció témakörét ölelte fel a második alkalommal megrendezett GreenTech Zalaegerszeg Zöldenergia és Fenntarthatóság szakkiállítás, konferencia a járműipari tesztpálya fogadóépületében. A kormányzati, önkormányzati, intézményi és vállalati szereplők mellett diákok is részt vettek a kétnapos rendezvényen, amely a pályaorientáció és a környezettudatos szemléletformálás jegyében is zajlott.
zöld
A jövő busza Zalaegerszegen
A Zöld busz mintaprojekt ötödik állomásaként megérkezett Zalaegerszegre az az elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusz, ami április 18-ig „helyi járatként” ingyenesen közlekedik a zalai megyeszékhelyen. Az e-busz menetrendjét az utazni kívánók a város Facebook oldaláról tölthetik le.
közélet
Cserszegtomaj ténykedése
A járványhelyzet változó erősségű, de jókora tehertételt jelent a nagyközségnek. A meredeken emelkedő betegszám aggasztó. Egy-egy óvodai csoport és iskolai osztály működésének átmeneti felfüggesztését, a digitális tanrend ideiglenes bevezetését is a szükséghelyzet kényszerí-tette ki. A kormány átgondolatlan, kapkodó, késlekedő lépéseit és hiányos kommunikációját elkerülendő, mi időben, korrektül tájékoztattuk a szülőket, hogy megőrzés szintjén ellátjuk majd gyermekeiket. Nem értjük, hogy az ilyen típusú döntéseket a kormányzat miért nem a felelősséget vállaló polgármesterekre bízza. Minden egyes járványhullámban egyre többen veszítik el a munkahelyeiket. Akinek sikerült megőriznie az állását, azt minden erőnkkel támogatni igyekszünk. Az on-line oktatás digitális eszközbeszerzését az első hullámban segítettük azoknál, akiknek erre szükségük volt. Sok magánszemély is örökbe vagy tartós használatra ajánlotta fel régebbi típusú, de használható gépét egy-egy helyi diáknak. A második hullámban már nem érkezett ilyen felkérés – foglalta össze a járványhelyzet lépéseit Elekes István polgármester, akit a költségvetés összeállításáról faggattunk.
zöld
Zöld sziget a könyvtárban
Augusztus óta Öko-sarok várja a betérőket a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében. A hangulatos, virágokkal és könyvekkel díszített zöld sziget a környezetvédelemre hívja fel az olvasók figyelmét.
zöld
Klímavédelem környezettudatossággal is
Új fák telepítését, kerékpárutak építését tartalmazza többek között Zalaegerszeg közgyűlésének tavaly elfogadott klímavédelmi stratégiája, amellyel a 2017–2022 időszakra vonatkozó cselekvési tervet egészítették ki. A környezet védeleméért, a levegő tisztaságáért a lakosság is sokat tehet, hangzott el az új klímavédelmi programmal kapcsolatos sajtótájékoztatón.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Meló-Diák Nagykanizsa (1), Gyalogló világnap (3), CSALÁDI DÖNGICSÉLŐ (6), Foglalkoztatásfejlesztés (7), Festetics tér (6), Dr. Borbély László András (1), Sakkfesztivál (1), Diagnosztikai eljárás (3), Balaton legzöldebb strandja (1), Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet (2), Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete (1), Őrség (3), Bivalyrezervátum (7), Bíbor Bistro (4), Nagykanizsa és körzete (93), drón repülési jogszabályok (1), Celldömölk (25), Balaton Színház-Keszthely (469), Arany János (1), Azáleás völgy (6)
1-20 21-40