Vezető hírek
Beruházások és sikeres akciók
A város környezetvédelmi programjában
Tánczos Zsolt és Gecse Péter
Gecse Péter elmondta, hogy a 2017-ben elfogadott környezetvédelmi program 2022 végéig érvényes, ezért már megkezdték a következő előkészítését. Kiemelte, a környezeti infrastruktúra védelme és megfelelő használta érdekében nagyon fontos a gyerekek környezettudatosságra való nevelése, ugyanígy a lakossági felvilágosító kampányok és a közösségi akciók szervezése. Ilyen a 2019-ben meghirdetett fásítási program: már több mint 9 ezer facsemetét ültettek el a lakosság, civilek és vállalatok közreműködésével. Településrészi köztisztasági akciók is sikeresnek bizonyultak, melynek az volt a célja, hogy a több éve felhalmozott illegális hulladéklerakókat felszámolják.
A búslakpusztai hulladéklerakóban három beruházás valósult meg. Mivel a depó betelt, új lerakót építenek, amely már a műszaki átadás fázisában van. A kommunális hulladék feldolgozására szolgáló üzem már korábban elkészült, a szelektív válogatócsarnokban pedig automata válogatórendszert építettek be. A szelektív gyűjtés esetében a házhoz menő, zsákos jól működik, viszont a hulladékgyűjtő szigeteknél gond van. Ezért azok rendeltetésszerű használatára kérte a lakosságot.
Dísz tér tavasszal
Az alpolgármester a környezetvédelmi program többi elemét ismertetve elmondta, 2019-től mostanáig 18,8 kilométer új kerékpárút épült. A környezetkímélőbb közösségi közlekedés érdekében az év végén vagy jövő év elején 11 elektromos busz áll üzembe. Az új intézmények energiaracionalizálása tekintetében megemlítette, hogy az Alsóerdei Sport- és Élményparkban valamint a Mindszentyneumban napelemeket helyeztek el. Az új uszodában termálvizet használnak. Hőszivattyút állítottak be, napelemeket szereltek fel és zöldtetőt építettek.
A felszíni és a felszín alatti vizek vizsgálatai során nem volt határérték-túllépés. A levegőtisztaság védelmével kapcsolatban elmondta, hogy az avar és kerti hulladék égetésére április 15-e és október 15-e között nincs lehetőség. Amikor lehet, akkor szerdai és szombati napokon. A város alternatív megoldásokat biztosít az ingyenes lombgyűjtő és biológiai hulladékgyűjtő akciókkal, és a hulladékudvar is rendelkezésre áll e célból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában