Rövidhírek
Tízezer az álomhatár
Ősszel folytatódik a faültetési akció
Gecse Péter, Nagy Zoltán és Balaicz Zoltán
Számos intézmény, vállalkozás, civil szervezet és magánszemély csatlakozott a környezetvédelem és a klímavédelem jegyében meghirdetett akcióhoz, amely 2019 szeptemberében a Kertvárosban elültetett 11 fával vette kezdetét. A 2022 tavaszi faültetési szezont már 9037 fával zárhatják, mely végeredményhez a Schneider Electric Egervári úti gyára valamint a 3B Hungária Kft. 11-11 fával járult hozzá, mondta Balaicz Zoltán polgármester az utóbbi cégnél tartott sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, az akció ősszel folytatódik és bizakodásra ad okot, hogyha akkor nem is, de jövő tavasszal elérik a tízezres álomhatárt. Ez előrevetítheti azt is, hogy a 2024-ig szóló akcióban ennél is nagyobb számokról beszélhetnek majd.
Nagy Zoltán, a 3B Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, szívesen támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely a város megújulását szolgálja. A környezetvédelem mellett fontosnak tartják a kulturált és szép környezetet is, a vállalat telephelye körül is. A Báthory utcában 6 oszlopos gyertyánt, míg a Wlassics utcában 5 oszlopos cseresznyefát ültettek el.
Gecse Péter alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője azt tette hozzá, hogy a Páterdomb folyamatos zöldítése érdekében tavaly 57 fát, az Oncsa-kereszt környékén 200 évelő növényt ültetett el a Városgazdálkodási Kft. Köszönetét fejezte ki a 3B Hungária Kft.-nek, hogy csatlakozott a fásítási akcióhoz, amelynek köszönhetően szebb lett az utcakép. Mint fogalmazott, a környezettudatosság mellett az egymásra figyelés is jellemzi a gazdasági társaságot, amely megnyilvánult több városrészi program illetve civil szervezet támogatásában. Az önkormányzat az üzem bejáratától a felnőtt háziorvosi rendelőig 4 millió forintból felújíttatta a parkolót. A mészkőburkolattal ellátott várakozóhelyen 20-21 gépkocsi parkolhat. A kivitelezést a Zala-Müllex Kft. végezte el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben