Vezető hírek
Pacsa olyan hely, melynek géniusza van
Pacsa olyan közösséget alkot, melynek közösek az értékei, céljai és tettei, jellemezte a „takaros kisvárost” köszöntőjében Palkovics László oktatási államtitkár, aki már harmadik alkalommal volt az ünnepség szónoka. Mint mondta, lakóhelyünk megválasztásában fontos, hogy legyen infrastrukturális ellátottság, munkalehetőség, közbiztonság, tradíciók és hagyományok, azonban mindennapi életétünket környezetünk, a szomszédok, a barátok, a helyi közösség határozza meg. Pacsa e tekintetben valóban egy közösséget jelent, amit lakóinak összefogása határoz meg. A több mint hétszáz éves település számos bajjal, elvándorlással, gazdasági nehézségekkel nézett szembe, de mégis fennmaradt, mert a szülőföldükért tenni akarók együtt, közösen dolgoztak, dolgoznak a célokért, a vágyott és elképzelt jövőéjért.
Köszönetnyilvánítással és a felújított nagyterem átadásával ünnepeltek városnapjukon
Az államtitkár hangsúlyozta, éppen ezért számítanak közös sikernek az elért eredmények, melyekért elismerés illeti a városvezetést. Az elmúlt évek beruházásai, az óvoda és az általános iskola megújítása, a legmodernebb eszközökkel való felszerelése, nemcsak az oktatás, nevelés színvonalát erősítette, hanem a fiatalok, a családok helyben maradását is támogatta. Ugyanúgy a ma átadásra kerülő ötszáz fő befogadására alkalmas rendezvényterem, ami kiváló helyszíne lehet a közösségépítő tevékenységeknek, emelte ki.
Palkovics László a kisváros közösségét jellemezve Hamvas Bélát is idézte: „A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. A térnek képlete, a helynek géniusza van.” Pacsa az a hely, amelynek saját arca van, ahol érdemes élni, és ahol a közösség elismeri a városért tett erőfeszítéseket, zárta gondolatait.
Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője többek között a munkahelyteremtés fontosságát emelte ki. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy az ipari park kialakítása a nyertes TOP pályázatnak köszönhetően hamarosan elindulhat a megye legfiatalabb városában.
A kitüntettetek, az ünnepség szónokai és a város vezetői
Pacsán az a szándék, hogy a változást mindig úgy kövessék, hogy közben megőrizzék, megszépítsék, jobbá tegyék azt, amit az őseik hagytak örökül – fogalmazott köszöntőjében Kelemen Tamás polgármester. A jelen kihívásai között említette az időjárást, amely miatt idén már kétszer szembesültek a károkkal. A megváltozott világhoz ezen a téren is alkalmazkodni kell, és fel kell használni azokat az újításokat, melyekkel megvédhetik épületeiket és a természeti környezetet, de főképpen megbecsülni értékeiket. Pacsán egész évben ezt teszik, lelkiismeretesen és töretlenül, mely a városnapon a kitüntetések átadásával teljesül ki, emelte ki.
Az ünnepségen köszönettel és elismeréssel nyugtázták ezt a munkát. A példamutató értékteremtésért, a közösségért végzett kiemelkedő tevékenységért Pacsáért díjat kapott Kovács Kornélné nyugalmazott pedagógus, aki 60 évvel ezelőtt augusztus 26-án érkezett Pacsára pályakezdő tanítóként.
Pacsáért díjat kapott a 2005-ben alakult, húsz taggal műkődő Nőszirom Kulturális Egyesület, melynek felnőtt tánccsoportja rendszeresen fellép a városi és környékbeli rendezvényeken. Az idén alapított Polgármesteri Elismerő Oklevelet Budai Sándorné nyugalmazott pedagógus, a városi könyvtár vezetője, a Városvédő és Szépítő Egyesület alapító tagjaiként is végzett közösségi munkájáért, Dancsák Dénes, a kanizsai Batthyány-gimnázium tanulója tantárgyi versenyen elért kitűnő helyezéseiért, valamint a pacsai Haladás Sportegyesület két éve alakult női kézilabdacsapata, amely az idei megyei bajnokságot a 6. helyen zárta, vehették át.
A rendezvényen az ünneplők megtekintették ifj. Oláh György, a helyi televízió munkatársának Pacsa nevezetességeit, lakóinak ünnepeit bemutató kisfilmet, valamint a 25 éve bezárt művelődési ház nagytermének felújítási munkálatairól szóló képes összeállítást. Az ünnepélyes szalagátvágás előtt köszönetet mondtak a kivitelezésben résztvevő helyi és környékbeli vállalkozóknak.
Az általános iskolások és a Szivárvány Dalkör műsora után felszelelték Pacsa tortáját. A kisváros idén immár 766 küzdelmes évre tekinthet vissza IV. Béla király 1251-es oklevele szerint.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben