Egerszegi Páholy
pódium
Tolmácsként ment be, modellként jött ki
Azt mondja magáról, hogy nem egy különleges szépség, soha nem volt túl dögös sem, inkább a visszafogottság jellemezte, és jellemzi ma is. Szóval nem az a vadmacska típus. Inkább az átlag jobbik fele. De ez is jó valamire.
pódium
Mindketten az újságírás felé sodródtak
Egyikük sem készült újságírónak, vagy televíziós személyiségnek. Mivel nagybátyjuk orvos volt, eredetileg ők is azok szerettek volna lenni.
pódium
Liptaiék, Nánásiék, D. Tóthék
Az eddigiektől kicsit eltérő repertoárral várja ebben az esztendőben a közönséget az Egerszegi Páholy. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben megrendezésre kerülő estek részleteiről a szervezők tájékoztatták a sajtót.
közélet
Csatorna-váltások és tévés hangulatok
Egyikük már gyerekkora óta tudta, hogy tévés akar lenni, a másiknak viszont sokáig esze ágában sem volt kamera elé állni. Mindketten bölcsészkaron végeztek, aztán (sőt, inkább közben) végigjárták a televíziós szamárlétrát. Dolgoztak közszolgálati és kereskedelmi csatornán; többféle műfajban is kipróbálták magukat. Na, és mindkettőjüknek operatőr férje van.
pódium
Grund, szövegelés, örök kíváncsiság
Nagypapa, pipilni kell! – ezzel a mondattal indult karrierje a hetvenes évek elején. Volt gyermekszínész, szinkronszínész, televíziós műsorvezető. Legnagyobb sikereit aztán énekes-dalszövegíróként, na és közismert reklámszakemberként érte el.
pódium
Folytatódik az Egerszegi Páholy
Kamarás Iván színművész estjével folytatódik április 19-én az Egerszegi Páholy. A rendezvénysorozat megújult formában várja a közönséget. A részletekről a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
pódium
Kapa és Pepe a Páholyban
Sokan hiszik azt, hogy a Kapa és a Pepe becenév a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmben ragadt rájuk, pedig nem. Jancsó Miklós rendező pont azért emelte be a filmbe a neveket, mert a kollégák, barátok már régóta így hívták Mucsi Zoltánt és Scherer Pétert.
pódium
Bödőcs-jelenség a Páholyban
Manapság félünk attól, hogy kortárs művészeket klasszikusokhoz hasonlítsunk. Márpedig amit Bödőcs Tibor művel, az Karinthy-szint. Szálinger Balázs költő, a Hévíz folyóirat főszerkesztője mondta a népszerű humoristáról a fenti gondolatokat. A két szerző az Egerszegi Páholy legutóbbi rendezvényének vendége volt.
pódium
Eszenyivel nyit az Egerszegi Páholy
Két tavaszi és két őszi előadással folytatódik 2017-ben az Egerszegi Páholy rendezvénysorozat. A népszerű kulturális talk-show háziasszonya most is Karáth Anita költő-tanár lesz. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben, az estek helyszínén.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szakkör (4), Ár- és belvízvédelem (2), Viviéra Beach (6), PureFit GYM (1), Disznótoros (3), MC Hawer & Tekknő (2), Tungsram SE Sportcsarnok (3), Dream Beach Koktélbár (9), Kanász János polgármester (1), INGYENES RENDEZVÉNY (3), A nagykanizsai MEOESZ Kutyaiskola (1), Horváth Szilárd (3), Zalaegerszeg - Reptér (3), ÁNTSZ (2), Becsali (1), Gellénháza Művelődési Ház (4), Marl (1), Zalaegerszeg, Európa tér (3), Bellér Noémi diákpolgármester (2), Iklódbödőce Tőzike Vendégház (3)