Rövidhírek
Politikai előadás sorskérdésekről
Bali Zoltán, a szervező egyesület vezetője elmondta, a könnyedebb hangvételű előadások mellett időnként közéleti, gazdasági, politikai témát is felvetnek szakértőket vendégül látva. A szervezőkhöz így kapcsolódott ezúttal a zalaegerszegi CÖF. A 2012 óta működő civil társaságot Jakabffy Lenke vezeti és közel 100 aktív tagot számlál, hangzott el a rendezvény előtti sajtótájékoztatón. A programon részt vett Vigh László országgyűlési képviselő is, aki a lakossági vélemények felmérésének fontosságáról beszélt, mely jó visszajelzés a kormány politikájával és intézkedéseivel kapcsolatban.
Dr. Lomnici Zoltán szintén a helyi polgárok véleményének megismerését hangsúlyozta, a jelenlegi, általa sorskérdéseknek nevezett politikai ügyekben. Így többek között a migráció, a brüsszeli önkény, a nagytőke, az úgynevezett „két sebességes”, azaz megkülönböztető viszonyulású uniós politika és a jellemző erkölcsi válság ügyében.
- Erkölcsi vonalon nem állunk jól és itt a hagyományos értékek, döntően a keresztényiség látszik veszni. A magyaroknak ugyan vannak szilárd hagyományai, melyek nagy valószínűséggel túl fogják élni a szakadozó rendszert – mondta a jogi szakember, majd a nemzeti oldal példaértékűnek értékelt hozzáállásáról beszélt, mely „export cikké” kezd válni az EU-ban, ahol a történések láttán egyre több jobboldali átszerveződés történik, tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban