Rövidhírek
Nagy küzdelem, kevés játék
ZTE: Szappanos - Króner, Koszó, Nagy T. Polényi Babati, Végh (Kretz 62. p.), Dubek, Bedi - Fujsz, Vernes (Kertész 70. p.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak.
A hétköznap és a tévés közvetítés ellenére viszonylag sokan kijöttek a szezonnyitóra. Az első öt percben a vendégek visszaálltak, aztán gyorsan rájöttek, hogy lehet keresni valójuk a ZTE ellen. A hazaiak nem tudták megtartani a labdát. Nem csoda, hogy az első lehetőség a vendégek előtt adódott, de Szappanos lábbal védett. A hazaiak alig jutottak el a győri kapuig, az első kísérletük a védőkről szögletre pattant. Az ivószünet után is a vendégek uralták a mérkőzést, azonban egy kontra végén Babati lövése a kapufáról kipattant, s az ismétlés után hálóba került a labda, de les címén nem adta meg a gólt a játékvezető. A szünetben a látottak alapján joggal jegyezte meg egy szurkoló: „Ennél csak jobb jöhet.” Tévedett. A folytatásban is inkább a győriek akarata érvényesült . Egy ZTE kontra végén Végh három lépésről lőtt mellé. Meccslabda volt. Aztán újabb két vendéglehetőség maradt ki. A csereként beállt Kertész lépett ki hazaiaktól, de kivárt és lövése szögletre pattant. A hajrában szorongattak a vendégek, de különösebb helyzetet nem tudtak kialakítani.
Erősen közepes színvonalú találkozón a vendégek közelebb álltak a győzelemhez. A ZTE támadójátékáról mindent elmond, hogy a győriek fiatal kapusának alig volt munkája.
Értékelés:
Zoran Spisljak, a ZTE vezetőedzője: - A két szurkoló tábor nagyon jó hangulatot teremtett. Igazi rangadót láthattunk, mindkét csapat szervezett volt. Az előre játékban még gyengélkedtünk, hiányzott az összhang.
Bekő Balázs, az ETO vezetőedzője: - Kemény mérkőzés volt,sok párharccal. A gól hiányzott a játékunkból, de a gólért a mai fociban nagyon meg kell küzdeni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben