Rövidhírek
Megújul a város emblematikus utcája
Galbavy Zoltán és Balaicz Zoltán
Czobor Mátyás polgármestersége idején az 1929-ben átadott Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend zárdáját úgy tervezték meg, hogy aki kilép az 1890-től már álló vasútállomás főbejáratán, az a zárda impozáns épületkomplexumára tekintsen – adott magyarázatot Balaicz Zoltán polgármester arra, miért is emblematikus ez az utca. A beruházásra rátérve elmondta, a József Attila utca felújítása eredetileg nem szerepelt a Kovács Károly Városépítő Programban, de sikerült beletenni, így kerülhet sor a Bajcsy-Zsilinszky tér és a Zárda utca közötti szakaszának helyreállítására bruttó 173,4 millió forintból.
Galbavy Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy a József Attila utca rekonstrukciója során 236 méter új ivóvíz-gerincvezetéket és 145 méter bekötővezetéket fektetnek le. Az esővíz elvezetése érdekében a meglévő kiemelt szegélyt és a 12 víznyelőaknát átépítik. A lakóházak 24 ereszkifolyóját a csapadékvíz-elvezető rendszerbe kötik, melyhez helyenként segéd gerincvezetéket létesítenek a járdaburkolatban. Ezt követi majd a 7 méter széles úttest újraaszfaltozása, valamint az ivóvíz- és a csapadékvíz-elvezetés által érintett járdaszakaszok és kapubejárók helyreállítása. A Szabadics Zrt. és a Horváth-Ép Kft. konzorciuma végzi a kivitelezést, ami 2023 április végére fejeződik be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban