Rövidhírek
LMP: valódi megoldásokat!
A kormány ezzel szemben nem csinál mást, mint a menekültek ellen kampányol, ahelyett hogy az országot és a társadalmat érintő komoly problémákról és azok orvoslásáról beszélne. A politikus ez utóbbiak közül kiemelte a korrupciót. Az LMP szerint nem elég azt mondani, hogy kormányváltás esetén elszámoltatás lesz, hanem célirányos törvényekkel kell megállítani az állami lopássorozatot.
Paksi bővítés helyett megújuló energiát
Hadházy Ákos szólt a paksi bővítés gazdaságot és környezet érintő veszélyeiről, valamint a hazai munkahelyteremtés nehézségeiről. Mint mondta: nem az a cél, hogy mindenkinek legyen valamilyen munkája, hanem, az hogy jó és megélhetést biztosító munkája legyen mindenkinek! A párt úgy látja, hogy nincs igaza a kormánypártnak, amikor azzal kampányolnak, hogy a paksi bővítés több ezer embernek biztosít majd munkát. A 4000 milliárdos beruházással megvalósuló fejlesztés ugyanis maximum az építkezés idejére tud munkalehetőséget biztosítani.
Márpedig hosszú távú megoldásokra lenne szükség. Ebből az összegből azonban egy teljesen új iparágat is fel lehetne virágoztatni, ami százezer embernek is munkát biztosíthatna. Ez pedig nem más, mint a megújuló energiákra alapozott iparág. Mindez ráadásul 40-50 százalékkal csökkentené az ország energiaigényét, egyúttal tartós munkahelyeket teremtene.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján -
rovatunk hírei
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállítás