Rövidhírek
LMP: Helyi ügyeket a parlamentbe
A részletekről és az országgyűlési frakciót érintő változásokról sajtótájékoztatón számolt be Keresztes László új frakcióvezető, az LMP országos társelnöke, Demeter Márta országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, valamint dr. Paksy Zoltán a zalaegerszegi önkormányzat LMP-s képviselője.
Zalába látogatott a frakció új vezetősége
Keresztes László elmondta: Szél Bernadett távozásával változások történtek az LMP országgyűlési képviselőcsoportjának élén. Az a döntés született, hogy a frakció a vezető mellett továbbra is három helyettessel (Demeter Márta, Schmuck Erzsébet és Csárdi Antal) folytatja a munkát. A cél az, hogy a Fidesz ténykedése következtésben kiüresedett parlamenti munkát ismét tartalommal töltsék meg. Az LMP a jövőben olyan helyi (megyéket, városokat, kisebb településeket érintő) ügyeket kíván a parlament elé vinni, melyek megoldása országos szinten is előrelépést hoz.
Demeter Márta hozzátette: azt szeretnék, hogy a parlamenti képviselők valóban az emberek ügyeit képviseljék, ne a pártérdeket, ahogyan azt a kormánypárti honatyák teszik. A politikus szerint feladat lesz az is, hogy megvizsgálják az uniós források felhasználását, illetve hogy milyen lépéseket lehet tenni az illegális migráció ellen.
Az LMP zalai szervezete egységesen támogatja a párt, illetve a frakció új vezetését - fogalmazott Paksy Zoltán, aki arról is tájékoztatott, hogy bővült párt zalai tagsága. Még sosem volt ilyen magas az aktivisták és a szervezettel szimpatizálók száma sem.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában