Rövidhírek
LMP: akadozó állami fejlesztések
Az LMP önkormányzati képviselője az idei évet is értékelve elmondta: késik a 2015-ben bejelentett Modern Városok Program szinte összes eleme. Tavasszal már három éve lesz annak, hogy Orbán Viktor meghirdette a projekt egyes programpontjait, a megvalósításból viszont egyelőre nem sok minden látszik. A képviselő a legutóbbi közgyűlés egyik napirendjére utalva hozzátette: talán a zalaegerszegi 50 méteres uszoda kialakítására hamarosan sor kerülhet. A város ugyanis döntött az uszodafejlesztéshez kötődő fenntartási és üzemeltetési nyilatkozat kiadásáról.
A képviselő szólt az iskolai étkeztetés helyzetéről is. Nem tartja jó ötletnek, hogy újabb, közel öt százalékos áremelés történt, annál is inkább, mert ezzel együtt két év alatt összesen tíz százalékkal drágult a menza. Ez többletterhet ró a családokra, ezért ő nem is szavazta meg az előterjesztést.
Paksy Zoltán a választások közeledtével sajnálattal állapította meg, hogy a zalai médiumok az utóbbi hónapokban szinte teljes egészében a Fidesz – illetve Fidesz közeli vállalkozók – érdekeltségébe kerültek. Mint fogalmazott: az ellenzéki képviselőknek és jelölteknek nehéz dolguk lesz ha meg szeretnének jelenni a helyi írott, vagy elektronikus médiában, mert a tulajdonosok bármikor dönthetnek úgy, hogy bizonyos eseményekről egyszerűen nem adnak hírt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában