Rövidhírek
Lemondott Mohácsi József
Hozzátette: döntésemet nem a helyi választási eredmény motiválta. Mohácsi József, aki hat évig látta el az elnöki feladatokat, sajtótájékoztatón beszélt lemondásának okairól.
- Mindig is bíztam a Hollandiában, Lengyelországban, Németországban jól működő, egészséges hazai nagykoalíció létrejöttében, működésében, aminek elérése ezúttal sem sikerült. A választási vereséget tisztességgel, emelt fővel elviselve természetesen ugyanúgy baloldali maradok és a helyi önkormányzat képviselő-testületében betöltött funkcióimat is függetlenként megtartom. Keszthely város jó ügyeinek szolgálatát: a pályázati támogatások megragadását, a munkahelyek megteremtését a továbbiakban is jó szívvel vállalom. Mind a pártom, mind a baloldal a jövőben is számíthat rám, mint Keszthely közéletének egyik „régi motorosa”. Az utódlásomról az alapszervezet tagjai döntenek. Az elnöki feladatokat vélhetően a jelenlegi alelnök, a fiatal generációt képviselő Brunner Tibor veszi át tőlem, aki most a párt megyei elnök-helyettese.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban