2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Idősek hónapja

2018. szeptember 21. péntek, 08:52
Szerző: V.Zs.
Fontos az önkormányzat számára az idősekkel való foglalkozás – hangsúlyozta Balaicz Zoltán azon a sajtótájékoztatón, ahol az Idősek hónapja programjait ismertették. A polgármester szerint nem véletlenül kapták meg az „Idősbarát önkormányzat” címet.

Kezdetben „idősek hete” programsorozat várta az érdeklődőket, ma már ez a generáció (Zalaegerszegen közel 15 ezer a 60 év feletti lakosság-szám) egy hónapig látogathatja a számukra szervezett kulturális és sportrendezvényeket. Elhangzott az is, hogy nagyon jó a kapcsolat az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség zalai szervezetével, ennek köszönhető a nyugdíjas amatőr képművészeti kiállítás létrehozása.

A programok között tallózva kiemelkedő a Szenior Akadémia, amely változatlanul nagy népszerűségnek örvend. A helyszín ismét a BGE gazdálkodási karának nagyelőadó terme. Október elsején az Idősek világnapján zenés rendezvény várja az érdeklődőket a Keresztury VMK-ban. Másnap sport- és ügyességi vetélkedőt rendeznek a Petőfi és Dózsa iskolában. Érdekes programnak ígérkezik az október 10-i Keresztrejtvény vetélkedő, melynek helyszíne ismét a Keresztury VMK. A hagyományoknak megfelelően köszöntik a díszokleveles kitüntetésben részesülő pedagógusokat, lesz idősek-fiatalok találkozó is. A záró rendezvényt október 30-án tartják a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben. Ekkor kerül sor többek között Berecz András ének-és mesemondó előadására.

Dr. Kocsis Gyula, a városi idősügyi tanács alelnöke a sajtótájékoztatón megköszönte, hogy az önkormányzat segíti és odafigyel az idősek hónapjában szervezett programokra és támogatja a rendezvénysorozatot.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK